"Nagy és izgalmas feladat" - Szabó Kimmel Tamás a Voice műsorvezetője

színész Szabó Kimmel Tamás tehetségkutató műsor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Teljessé vált a Voice csapata! A V-riporter és Mesterek után az énekes-tehetségkutató műsorvezetőjének személye sem titok többé. Az ősszel induló szuperprodukció Szabó Kimmel Tamás vezetésével kerül képernyőre. 

A TV2 Szabó Kimmel Tamásra bízta az énekes-tehetségkutató műsorvezetői feladatait. A 28 éves színész számára nem ismeretlen a műsorvezetői feladat, ám a Voice-hoz hasonló volumenű produkcióban most először vesz részt - áll a csatorna sajtóközleményében.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

"Nagy és izgalmas feladat, ugyanakkor komoly felelősség is számomra, hogy én leszek a Voice műsorvezetője. Pályafutásom során mindig fontos volt számomra, hogy minőségi dolgokhoz csatlakozzam, a Voice pedig olyan üzenet közvetít, ami közel áll hozzám. Itt csak a hang, tehát az érték és a tehetség számít, örülök, hogy részese lehetek a produkciónak" - mondta a Voice műsorvezetője, Szabó Kimmel Tamás.

Szabó Kimmel Tamás 2003 és 2007 között végezte tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés-színész szakán. Az egyetem elvégzése után játszott Szolnokon, Kaposváron, a József Attila Színházban és a Hoppart társulatban. 2008 óta a Nemzeti Színház társulatának tagja, ahol olyan szerepekben tűnik fel, mint a Mesél a bécsi erdő Alfrédja, a Három nővér Szoljonija, vagy a Hamlet címszerepe. Színészi teljesítményét a színházi szakma is elismerte: 2011-ben elnyerte a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) díját A legjobb 30 év alatti színész kategóriában a Három nővérben nyújtott alakításáért.

Színházi szerepei mellett több mozi- és televíziófilmben is játszott, többek között a Megy a gőzös (2007), az Egymás mellett (2008), a Pirkadat (2008) című alkotásokban, az országos ismertséget a Made in Hungaria (2009) című film hozta meg számára.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.