Szinetár Dóra most először mesélt válásáról és új életéről

interjú válás Szinetár Dóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színésznő és férje két hete egy szűkszavú közleményben tájékoztatta rajongóit arról, hogy megromlott a házasságuk, és elválnak. Dóra azóta most először beszélt férjével való viszonyáról.

Két hét után megtörte a csendet Szinetár Dóra. A színésznő nemcsak megújult külsejéről, színházi munkáiról, de Bereczki Zoltánról és válásukról is mesélt. "Járunk együtt fellépni és eddig úgy láttam, hogy ezzel nem is volt senkinek semmi problémája. Mindig nagyon szerettünk együtt dolgozni, és ez mit sem változott. Ha az embereknek továbbra is igénye van arra, hogy két ember - akik egyébként nem laknak egy fedél alatt - a színpadon együtt énekeljen, akkor meg fogjuk ezt tenni, nagyon boldogan" - nyilatkozta Szinetár Dóra, aki lelkiállapotáról is mesélt az alábbi riportban.

Kollégájába szeretett bele Szinetár Dóra - Együtt távoztak az előadásrólhttp://www.life.hu/szeress/20120823-kollegajaba-szeretett-bele-szinetar-dora-makranczi-zalan-miatt-valik.htmlHónapok óta új párja van Szinetár Dórának és Berecki Zoltánnak ishttp://www.life.hu/legykepben/20120815-szinetar-dora-es-bereczki-zoltan-hazassaganak-vege-honapok-ota-csaljak.htmlSztárügyvédet fogadott Szinetár Dóra és Bereczki Zoltánhttp://www.life.hu/tested-lelked/20120813-mester-csaba-sztarugyvedet-fogadta-fel-szinetar-dora-es-bereczki-zoltan.htmlHónapokig színlelt Szinetár és Bereczkihttp://www.life.hu/szeress/20120812-honapokig-szinlelt-boldogsagot-bereczki-zoltan-es-szinetar-dora-szineszno.htmlEzért válik Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120811-ezert-valik-szinetar-dora-es-bereczki-zoltan.htmlVége Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán házasságánakhttp://www.life.hu/szeress/20120810-szinetar-dora-es-berecki-zoltan-valik.htmlBereczki Zoltán és Szinetár Dóra interjúhttp://www.life.hu/life/galeria/20120110-bereczki-zoltan-es-szinetar-dora-interju.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.