Hatalmas zakó és kitartó Ildikó-rajongók az X-Faktor második válogatóján

a nap cikke X-Faktor mentor tehetségkutató Keresztes Ildikó válogató Geszti Péter Nagy Feró
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az előző heti, izgalmas válogatás után, ahol a versenyzők egymás után mutatták meg, mit - és mit nem - tudnak, a második válogató is tartogatott meglepetéseket. Volt köztük sok Ildikó-rajongó és jó pár tehetség is. Néhány versenyző könnyeket csalt a mentorok szemébe, és volt olyan jelentkező is, aki szó szerint hasra esett a boldogságtól, illetve találkozhattunk Geszti Péter feleségének hasonmásával is.

Tippünk! Kattints ide az X-Faktor 2012 első válogatójának összefoglalójáért!

A második válogatót egy szegedi ikerpár nyitotta. A két tolmácslány az egész világot meg akarja hódítani. Elképzeléseiket a sikerhez vezető útról a mentorokkal is hosszan megosztották. Jobban tették volna, ha csak ennél maradnak, mert éneklésük és érdekesen megkoreografált színpadi mozgásuk közül egyik sem volt meggyőző. Annyira nem, hogy Geszti gótikus horrornak nevezte a produkciót, amivel akár tömeget is oszlathatnának.

A testvérpárt még sok hasonló képességű álmodozó követte. Volt olyan, aki például fülében zenét hallgatva próbált énekelni, egy másik fiú fuldokló porszívóhoz hasonló módon adta elő a kiválasztott számot, egy nagyratörő jelentkezőt pedig az iskolai énektanár ellenzése sem tántorított el a színpadtól - vesztünkre.

Forrás: RTLKLUB/ Bársony Bence
Forrás: RTLKLUB/ Bársony Bence

Viszont a 29 éves műsorvezető, Kovács Erika, aki mellesleg dalszövegeket is ír, már lenyűgözte a zsűrit. Ugyan Ildikó középszerűnek tartotta a produkciót, Feró és Miklós lelkesedett Erikáért, aki így három igennel jutott tovább.

Következőként a fiatal Meggyes Csaba lépett a színpadra, aki igazi átérzéssel énekelte Michael Bolton Go the Distance című számát. Eközben nemcsak zenész édesapja törölgette a könnyeit a színfalak mögött, hanem Keresztes Ildikó is meghatódott. A többi ítészhez hasonlóan ő is nagyon megdicsérte a szerény fiút, akit az egybehangzó igenek továbbjuttattak. Malek Miklós bevallotta, először lett az idei válogatáson libabőrös, Ildikó pedig egyszerűen boldog volt a dal után.

Az ÁKYZ-duó tagjai, a két Ákos, fellépésük előtt Jay és Néma Bob módjára adtak interjút, melyben egészséges önkritikájukat is megemlítették. Nagy hiba volt, mert igen fájdalmasan énekeltek. Még azt sem vették észre, hogy már a közönség és a zsűri is kigúnyolja szirupos előadásmódjukat. Viszont továbbjutók is akadtak szép számmal, köztük az aranyos 16 éves Szalma Annamária, akit úgy küldtek tovább a mentorok, hogy majd később úgyis kiesik. Továbbjutott Oprea Alex Vilhelm is, aki annyira örült az igeneknek, hogy távozása előtt hatalmasat esett.

A kíváncsiság hozta a műsorba az álmodozó típusú Dankó Laurát, aki Los Angelesben szeretne karriert csinálni. Mivel Ferót egyenesen elbűvölte, Laura négy igennel közelebb jutott álmaihoz.

Utána Pádár Alexandra Dóra lépett a színpadra, aki kísértetiesen hasonlít Geszti Péter feleségére. A szenvedélyes lány emellett még jól is énekelt, kacérkodni is tudott, és Malek Miklós szerint egy jelenség volt a színpadon, így három igennel és Gesztitől egy "igen, drágám!"-mal továbbjutott a következő fordulóba.

A mindenórás feleségéért aggódó Kiss Ernő Zsolt sietve, de élvezhetően énekelte el Charlie Könnyű álmot hozzon az éj című dalát. Ildikó ismét meghatódott, Geszti is emlékezetesnek titulálta a férfit, így négy nagy igen után Ernőt is hallhatjuk a következő fordulóban.

A kitartó, 52 éves Kovács László Stone kora és a visszautasítások ellenére sem hajlandó feladni az álmait. Két éve már jelentkezett az X-Faktorba, tovább is jutott, de a legjobb 24 közé már nem került be. Stone azóta is énekel. A válogatón egy olyan dalt adott elő, amit múltkori kiesése után írt a barátaival a mentoroknak. Úgy olvasott be az ítészeknek, hogy abban nem volt semmi bántó. A dal inkább a kitartásról szólt. A közönségnek annyira tetszett a szám, hogy állva tapsoltak a végén. Feró sorstársának nevezte a férfit, és azon sajnálkozott, hogy stílusukat leírta ez a kor. Stone ismét továbbjutott - kérdés, hogy ez meddig lesz elég.

Egy kolozsvári testvérpár is színesítette a válogatót. Fóris-Ferenczi Johanna és testvére, Fóris-Ferenczi Gábor megunták, hogy mindig együtt kell énekelniük, így most egymás ellenfeleiként szerepeltek. A GI Jane-re hasonlító Johanna nagy szenvedéllyel énekelte Katy Perrytől az I Kissed a Girl című dalt. Hamis hangja ellenére elsöprő energiája és érdekessége miatt - Miklós kivételével - mindenkitől kapott egy igent. Utána igen jóképűnek beharangozott bátyja következett, aki Robbie Williams dalával állt a színpadra. Nemcsak jobban énekelt, de szerethetőbb is volt, mint testvére, így a zsűrit is sokkal jobban lenyűgözte - mindkettőjükkel találkozunk még.

Keresztes Ildikó a dekoltázsán szétpattanó gombokkal szórakoztatta mentortársait. Az énekesnő lénye és idomai több reményteli hímnemű versenyzőt is túlzott bizalmaskodásra és pultra mászásra csábítottak. Ildikó a végén már nem is tudta, hogyan hárítsa a kellemetlen érdeklődést, ami nemcsak személyesen, hanem üzenetek formájában is érkezett. Valamiért sok fiú azt hitte, hogy Ildikó álma senki más nem lehet rajtuk kívül. Egyik nevetségesebb volt, mint a másik.

Ahogy a harmincéves Franczuz Erika tánc- és zenepedagógus is, aki kislánykora óta énekesnő szeretne lenni. Igazi dögös harmincasként adta elő a Gyere és tépj szét című slágert, sajátos tánccal fűszerezve előadását. A mentorok persze teljesen kiakadtak, de rajtuk kívül is sokan megkönnyebbültek a produkció végén. Erikát nem csodálhatjuk meg a következő fordulóban.

Utolsó továbbjutóként a 16 éves Pál Loretta lépett a színpadra, aki egy megható Zorán-dalt adott elő. A lány hétéves kora óta énekel. Természetesen ezt szeretné minden percben csinálni, de közben agysérült bátyjára is gondol. Neki ajánlotta a Kell ott fenn egy ország című dalt. A közönség és Ildikó is állva tapsolt a néhol hamiskás produkció után, Geszti egyenesen a műsor "fekete gyémántjának" nevezte Lorettát, de mentortársai is egyetértettek abban, hogy a lány különleges tehetség és egybehangzóan továbbjuttatták.

A beharangozó szerint a következő adásban még több önjelölt és valódi tehetség lép majd színpadra, csak győzzön válogatni köztük a zsűri - és persze Ildikó.

Átverik a nézőket az X-Faktorral? Korábban együtt dolgozott Zámbó Krisztián és az egyik mentorhttp://www.life.hu/legykepben/20120905-zambo-jimmy-elhunyt-enekes-fia-zambo-krisztian-az-xfaktor-valogatojan.htmlÚj hajszínétől kivirult Keresztes Ildikó, az X-Faktor mentorahttp://www.life.hu/szepulj/20120901-szoke-lett-keresztes-ildiko-az-xfaktor-mentora.htmlSztriptíz és a legidősebb Zámbó fiú az X-Faktor első válogatásánhttp://www.life.hu/legykepben/20120901-xfaktor-drama-vetkozes-es-konnyek-a-tehetsegkutato-elso-valogatojan.htmlA hangja semmit sem változott! Így nézett ki 20 éve az X-Faktor mentorahttp://www.life.hu/life/galeria/20120830-fotokon-akkor-es-most-geszti-peter-zenesz-az-xfaktor-tehetsegkutato.htmlZámbó Krisztián indul az új X-Faktorbanhttp://www.life.hu/szorakozz/20120830-zambo-krisztian-zambo-jimmy-enekes-fia-indul-az-uj-xfaktorban.htmlIsmét szerelmes az X-Faktor énekese - Új barátnőjéről mesélthttp://www.life.hu/legykepben/20120727-baricz-gergo-voksan-virag-es-varga-viktor-a-parkapcsolatokrol-meselt.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.