Nem talál magának párt a ValóVilág sírós sztárja

magány VV Gombi társkeresés félelem család szerelem internet gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ismét magányos a ValóVilág hősszerelmese, VV Gombi, akiről a villaléte alatt már azt hittük, hogy megtalálta az igazit Picur személyében. A szépfiú szerelmi történetével hódította meg a nézőket, sőt rajzfilm is készült egykori kedvesével történt romantikus találkozásából.

Bár nagyon szeretne már családot és gyermeket Gombi, ez az álma egyelőre nem jött össze. Nagy szerelme, Picur után, akivel két és fél évig voltak együtt, csak pár hónapos kapcsolatokba futott bele, pedig már vágyna egy stabil, kedves barátnőre.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]


"Ismét egyedül vagyok, megint véget ért egy kapcsolatom. Régóta ismertem a lányt, valami ki is alakult köztünk, de nem bizonyult sem tartósnak, sem szerelemnek. Megfordult a fejemben, hogy ismét az interneten próbálkozom, mint ahogy Picurra is ott találtam rá, de nem merek belevágni. Félek, hogy sokan el sem hinnék, hogy valóban a világhálón keresem a szerelmet, amikor bárhol lehetőségem lenne az ismerkedésre. Lehet, hogy azért nem vagyok szerencsés, mert túl kedves vagyok, a lányok azt hiszik, hogy engem simán át lehet vágni. Lassan 30 éves leszek, szeretnék megállapodni, családot alapítani, tervezni a jövőt. A 20 éves lányok erre még alkalmatlanok, a múltkor hiába tetszett egy fiatal lány, pár hét múlva kiderült, hogy másképpen képzeljük el az életet. Egy 27-28 év körüli, komoly gondolkodású lányra vágyom. Remélem, hamarosan spontán módon, az utcán vagy bárhol rátalálok" - reménykedik VV Gombi, aki addig is a szakmájába, a fodrászatba menekül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.