Ismert zenész az új szerelme Bálint Antóniának

lebukás műsorvezető párkapcsolat szépségkirálynő szerelem Bálint Antónia Első Emelet zenész botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Különös szerelmespárt vehettek észre a hétvégén egy budapesti lovas showműsor délutáni előadása előtt az arra járók.

A Papp László Budapest Sport­aréna előtt a Blikk munkatársa Bálint Antóniára lett figyelmes, aki nemcsak a kislányával, hanem két másik gyerekkel, valamint egy ismert zenésszel, Tereh Istvánnal várt a bejutásra.

Forrás: RTLKLUB
Forrás: RTLKLUB


Antónia és István, aki egyébként az Első Emelet egyik alapító tagja, egyértelműen összetartozó párként viselkedett, látszott rajtuk, hogy egy ideje együtt lehetnek, a három gyerekkel is úgy viselkedtek, mintha már egy jól összeszokott csapat lennének. A zenészvilágban tartott kisebb nyomozásunk után kiderült: Bálint Antónia új kedvese valóban nem más, mint Tereh István, a '80-as évek egyik legkedveltebb magyar popegyüttesének, az Első Emeletnek az alapítója, aki nemcsak menedzsere, de oszlopos tagja is a bandának. A hírek szerint a szerelmesek már hónapok óta egy párt alkotnak.

"A közeli ismerősök, barátok tudnak róla, ők maguk is járnak nyilvános helyekre, moziba, étterembe, egyéb eseményekre, de az tény, hogy ha egy fotós közeledett feléjük, akkor inkább szétrebbentek. Nemrégiben együtt voltak a Nemzeti Vágtán is, ahol szintén nem bujkáltak, de ott sem szúrtak szemet senkinek" - árulta el a pár egyik barátja.

Hogy erre mennyi esélye van, azt nem a mi tisztünk eldönteni, de egy biztos: ebben a kemény magánéleti helyzetben minden nőnek szüksége van egy támaszra. Ráadásul Antónia egy ideje már csak a kislányának élt, így nem csoda, hogy végre engedett a benne rejlő nőnek, és kinyitotta a szívét egy újabb szerelemre. Beszélni azonban nem szeretett volna a kapcsolatáról, és ugyan eléggé sejtelmesen nyilatkozott az utóbbi időkben, amikor esetleges párkapcsolatáról kérdezték, a nyilvánvaló tényt sem kívánta kommentálni. Hasonló reakciót kaptunk zenész szerelmétől is, ám a képek tanúsága szerint a pár valóban megtalálta a boldogságot.

Megbocsátott az RTL Klub sztárjának a kidobott énekesnőhttp://www.life.hu/legykepben/20120926-nagy-fero-x-faktor-mentora-hazakuldte-tavaly-gubik-petratiden-vegigtapsolta.htmlTitokban szülte meg első gyermekét Drew Barrymorehttp://www.life.hu/legykepben/20121002-titokban-szulte-meg-kislanyat-drew-barrymore-szineszno-aki-will-kopelman.htmlBrutális! Fojtogatták és megütötték a színésznőt egy hotelbanhttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20121001-lindsay-lohan-amerikai-szinesznot-botranyhosnot-fojotgattak-megutottek-tamadojat-feljelentette.htmlSzellemmel szexelt a világsztárhttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20121001-kesha-amerikai-enekesno-szellemmel-szexelt-spiritualis-utazasa-soran.htmlKülönvált Kate és Vilmoshttp://www.life.hu/szeress/parkapcsolat/20121001-szerelem-parkapcsolat-kulonvalt-kate-middleton-es-vilmos-herceg.htmlMint egy hercegnő! - Álomszép menyasszonyi ruhában ment férjhez Anne Hathawayhttp://www.life.hu/szeress/20120930-anne-hathaway-szineszno-alomszep-menyasszonyi-ruhaban-ment-ferjhez-adam-shulmanhez.htmlAz anyja lehetne! 25 éves fiatalember csavarta el Kiszel Tünde fejéthttp://www.life.hu/szeress/20120929-kiszel-tunde-naptardiva-uj-szerelme-egy-25-eves-fiatalember.htmlÉletveszélybe került a népszerű magyar énekesnő!http://www.life.hu/legykepben/sztarok/20121001-der-heni-a-sugarloaf-magyar-enekesnoje-eletveszelybe-kerult-majdnem-lezuhant.htmlA színpadon hányta el magát az ismert énekeshttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20121001-justin-bieber-amerikai-enekes-elhanyta-magat-a-szinpadon-tejtol-lett.htmlDévényi Tibi bácsi: A ciciautogram a műfajhoz tartozik (18+)http://www.life.hu/legykepben/20120930-devenyi-tibi-bacsi-csonka-andras-jakso-laszlo-es-barabas-eva.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.