Csalódás és sírás az X-Faktorban - Íme az első hat döntős énekes

döntősök X-Faktor mentor kiválasztás tehetségkutató műsor Malek Miklós Geszti Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meglepő továbbjutók és könnyek a Mentorok házában. Geszti Péter még a szerelmespárt is szétválasztotta szigorú döntésével.

Az élő show-ba csak a legjobbak mehetnek, így a Mentorok házába érkező huszonöt versenyző felétől búcsút kell vennünk ezen a hétvégén. Elsőként Geszti Péter és Malek Miklós választotta ki azt a három-három mentoráltját, akik az élő show-ban is bizonyíthatnak. Persze most sem a biztos befutónak tartott előadók arattak sikert, bár például Csobot Adél nem bánatában ugrott Miklós nyakába.

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv
Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

A fiú énekesek motoros hajóval érkeztek Geszti Péterhez egy impozáns Duna-parti villába, míg Malek Miklós mentoráltjai, a hét lány Tihanyban készültek az újabb megmérettetésre. Mindkét csapat utolsó felhőtlen pillanata az volt, mikor megmutathatták a kameráknak fürdőruhás testüket, miközben csobbantak egyet. Ezután kiderült, hogy Geszti Péter döntésében Tiszttartó Titusz segít, Miklós pedig ismét Tóth Gabival konzultál majd a tehetségekről.

Elsőként Nagy Szilárd mutathatta meg, mit tud: egyelőre ugyanis csupán a szépfiú hódítási tehetségéről győződhettünk meg, s mostani The Calling-os dalválasztásában is követte ezt a vonalat. Az előadások után egy versenyző sem kapott azonnal kritikát, de Péter és Titusz egymás között azért megbeszélték a megfigyeléseiket - Szilárdról látták, hogy popsztár alkat, de a mögöttes tartalomban már bizonytalanok voltak.

De jött Oláh Gergő, aki két gyermekét és közmunkáját otthon hagyva, élete és családja nagy lehetőségét Coolio Gangster's Paradise című dalával igyekezett kihasználni.

Harmadikként a színész Szabó Dávid állt meglepően magabiztosan a megmérettetés elé, s Timbaland Too Late To Apologize című dalában kiválóan megmutatta színészi képességeit, de hangjáról már megoszlott Péter és Titusz véleménye.

A legfiatalabb sztárjelölt, Meggyes Csaba egyszerűen eltalálta Titusz szívét, de Ekanem Bálint Emota, aki energiáit a Mentorok házára tartogatta, s az eddigi tomboló őrült után a lírai oldalát igyekezett megmutatni, szintén lenyűgözte hallgatóit Sting és Eric Clapton közös dalával.

Utolsóként Fehér Zoltán lépett fel, Elton John érzelmes Your Song című dalával - Geszti szerint a fiú még sosem énekelt ilyen jól, de Titusz aggódott annak makacssága miatt.
Mindezek után a teátrálisan megvilágított Péter és Titusz merült töprengéseibe némi bor társaságában.

Eközben a lányok közül a hetedikként bejutott Csobot Adél énekelt: varázsa Tóth Gabira nem hatott úgy, ahogy a férfiakra szokott, márpedig most nem volt elég csupán Miklóst elcsábítani Camp Rock This is Me című dalával. A mentor szerint Adél egyértelműen színpadra való, de Gabi nem érezte hangilag elég erősnek a lányt.

Balla Réka nemcsak szőke hajzuhatagát, hanem egyedi hangját is magával vitte Tihanyba, no meg egy Travie Mccoy dalt.


Hangszíne ugyan elismerést nyert, de Gabi a hamis hangokkal egyáltalán nem volt kibékülve.

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv
Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

Nagyon dögösre vette a figurát Pál Loretta, de erőltetettnek hatott, és idegességét hallgatóira is átragasztotta. Ennek ellenére Miklósék csiszolatlan gyémántnak nevezték, és erősen gondolkodtak továbbjuttatásán.

A táborban még állva tapsoltak a mentorok Danics Dórának, de most sem okozott csalódást, ő az egyik legérdekesebb előadója a mezőnynek, és Audra Mae The Happiest Lamb című dalának előadása közben most lehetett először Tóth Gabi arcán is őszinte érdeklődést látni.

Igencsak izgult az előadása előtt Antal Tímea, de nagyon szépen énekelte el Alicia Keys If I Ain't Got You című dalát. Rögtön Gabi és Miklós kedvence lett, de nem lehetett tudni, hogy ez elég lesz-e a továbbjutáshoz.

Jáger Kinga fő célja - mily meglepő -, hogy mindig önmaga legyen, és ezt át is adja hallgatóinak. Ő énekelte az este első magyar dalát - a Magashegyi Undergroundtól a Metróhuzatot -, de Gabinak nagyon nem tetszett - no nem a nyelv, hanem Kinga erőltetett előadásmódja.

Az Armageddonból ismert Aerosmith dalt adta elő utolsóként Kvaka Andrea. A lány tiszta lelke majdnem megríkatta Gabit, aki lenyűgözőnek nevezte, de Malek Miklós is erősen egyetértett vele.


Az este a lányoknak is csak hosszú várakozást tartogatott, míg Miklós és Gabi a fényképeket tologatta töprengve. Mindkét mentor aludt egyet a döntésre, s a végsőkig feszültté vált énekesek másnap hallgathatták meg az ítéletüket.

Geszti Péter elsőként Nagy Szilárd sztáralkatát és akaraterejét dicsérte, de erőltetettnek is nevezte az énekest. Bár az X-Faktor pont olyan alkatú énekeseket keres, mint ő, de az erős mezőnyre hivatkozva Péter nem juttatta tovább a szépfiút. Szilárd a csalódást persze gyorsan megosztotta telefonon Adéllal, majd hazaballagott - az idei első románc alakulását így már biztosan nem kamerák előtt kell végignéznünk.

Szabó Dávid első előadása mentora szerint lenyűgöző volt ugyan, de a nagy várakozásokat a táborban már nem igazolta. A mostani produkció során már csak egy pillanatra tudta elkapni Péter szívét, s a maga köré épített falak is zavaróan hatottak, de ennek ellenére Péter első továbbjutóként őt választotta.

Oláh Gergő is továbbjutott, ami nem meglepő, hiszen hihetetlen tehetséggel bír, bár Péter szerint nem biztos, hogy szerethetővé is képes lesz válni. A feszültség fokozása érdekében Gergő csak a sok kritika végén kapta meg az igent - jól meg is döbbent, de utána örömmel értesítette családját a továbbjutásról.

Meggyes Csabának viszont nem sikerült, mert bár szerethető figura, és mentora véleménye szerint még érzelmi megváltást is hozhat sokaknak, jelenleg nem volt elég jó az élő show-hoz.

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv
Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

Így járt a különleges hangú Ekanem Bálint Emota is, hiába énekelt ragyogóan, Geszti nem találta benne azt a különlegességet, amit keresett.

Az utolsó kiadó hely az érzelmes Szabó Zolinak jutott, aki nagyot változott külsőre, de közben ugyanaz az érzékeny fiú maradt - bár ez ezek szerint megfelel Geszti Péter elvárásainak.

A lányok közül elsőként a szőke Balla Réka búcsúzott a versenytől, mert hiába volt izgalmas és szemrevaló, Malek Miklós nem találta színpadon kívül azt a varázst, amit szeretett volna.
Kvaka Andreában viszont mentora szerint minden megvan a sikerességhez, de még meg kell tanulnia kijátszani a lapjait, és félő, hogy a popszakmában nem veszi hasznát jóindulatú, segítőkész személyiségének. A fejlődésben biztosan sok segítséget kap majd, hiszen első lányként bejutott a legjobb tizenkettőbe.

Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv
Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

Pál Loretta pedig csalódottan távozott, nála a lírai dalok mellett a dögös-bulis oldala megmutatását hiányolták. Később Jáger Kinga is csatlakozott hozzá, mert hiába küzdött és gyakorolt régóta keményen, a szerethetőséget - amit ma Miklós sokszor hangoztatottt - így nem lehet elővarázsolni. Negyedikként Danics Dóra annak ellenére esett ki, hogy most rendkívül jól énekelt, és a személyisége is könnyen megkedvelhető.

A következő továbbjutóként Antal Tímea mosolyoghatott, aki mentora szerint nagyon jó énekes, bár nagyon keveset mutat magából, így nem elég szerethető. Erre persze a pityergő lányon már látszottak az érzelmek, no meg az öröm is, miután megtudta, hogy a kritika ellenére a legjobb tizenkettő közé jutott.

A vitatott Csobot Adél, aki nagyon erősen kezdett a válogatón a charlestonnal, majd később csúnyán leszerepelt, végül továbbjutott, s így nem cáfolt rá az interneten keringő pletykákra, mely szerint nem magától jelentkezett a műsorba, hanem annak készítői úgy kérték fel. Kedves, huncut személyisége, érdekessége és energikussága viszont tagadhatatlan, lehet, hogy ez is elég volt az élő show-hoz.

Holnap a válogatás tovább folytatódik két új helyszínen, és kiegészül a legjobb tizenkettőből álló csapat.

Ők az első döntősök az X-Faktorban! Íme Geszti Péter és Malek Miki csapatahttp://www.life.hu/legykepben/20121006-ok-az-elso-dontosok-az-xfaktorban-akiket-geszti-peter-valasztott.htmlKisfiút szült a Barátok közt egykori sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20121006-kisfiut-szult-a-baratok-kozt-egykori-sztarja-csifo-dorina.htmlAndy Vajna milliókat költ Palácsik Tímeárahttp://www.life.hu/legykepben/20121006-milliokat-koltott-andy-vajna-kedvesere-palacsik-timeara-30-szuletesnapja-alkalmabol.htmlBotrányos! Lady Gaga melleket villantott és egy másik nőt ölelgetetthttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20121005-lady-gaga-enekesno-donatella-versace-divattervezovel-pozol-felmeztelenul.htmlSokáig nem láthatta gyermekét az X-Faktor versenyzőjehttp://www.life.hu/legykepben/20121005-kiss-erno-zsolt-xfaktor-versenyzoje-praktikakkal-vigasztalodik-nehezen-viseli-hogy.htmlSzexi videoklipben tűnik fel az X-Faktor énekesehttp://www.life.hu/legykepben/20121005-kovacs-erika-keri-xfaktor-versenyzoje-tobb-pikans-erotikus-videoklipben-fedte.htmlKiderítettük, ki az idei X-Faktor titkos favoritjahttp://www.life.hu/legykepben/20121003-x-fakltor-titkos-favoritja-szanto-david.htmlEzért szerepelt rosszul az X-Faktorban Zámbó Krisztiánhttp://www.life.hu/legykepben/20121003-zambo-krisztian-az-x-faktor-sztarja-es-jimmy-fia-betegsege.htmlZámbó Krisztián teljesen magába zuhant - Íme az X-Faktor 25 továbbjutójahttp://www.life.hu/szorakozz/20120930-xfaktor-2012-tabor-a-legjobb-24-versenyzo-tovabbjutok-a.htmlDuplájára nőtt az X-Faktor énekesnője - Előnytelen zsákruhája eldeformálta csinos alakjáthttp://www.life.hu/legytrendi/20120928-muri-eniko-az-xfaktor-enekesnoje-formatlan-ruhat-viselt-egy-buliban.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.