Titkolta híres anyukáját az X-Faktor versenyzője

édesanya Bach Szilvia szereplés Danics Dóra titok humorista énekesnő versenyző
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az X-Faktorban több ismert ember gyermeke is megpróbálta megvalósítani az álmát. A Life.hu megtudta, ki Danics Dóra ismert édesanyja.

Bár felfedezni némi hasonlóságot, csak nemrég derült fény a rokoni szálra Danics Dóra és ismert édesanyja, a humorista Bach Szilvia között. Az édesanya mindvégig szeretett volna a háttérben maradni.

rtlklub.sajtoklub.tv
rtlklub.sajtoklub.tv

"Örültünk volna, ha Dóra bekerül az élő show-ba, mert az egy jó induló alap lett volna a karrierjéhez és könnyebben tudott volna később érvényesülni. A háttérben maradásom oka annak tudható be, hogy nem szerettük volna, ha miattam jut előbbre a válogatókon, hiszen Dóra egyedül is megállta a helyét a tehetségével. Az azonban eszembe sem jutott, hogy letiltsam a képernyős szereplését, ahogyan azt Hernádi Juciék tették" - mesélte a Life.hu-nak Szilvi.

"Édesanyám féltett is, de bízott bennem és nagyon büszke arra, ahová eljutottam a válogatások során. Mindvégig mellettem volt és nagyon drukkolt nekem. Számomra pedig nagy öröm, hogy látom rajta, büszkeséggel tölti el a szereplésem. A színpad a lételemem, drámatagozatos gimibe jártam, így ez az a közeg, ahol igazán jól érzem magam. A színészet sem áll távol tőlem, de az előadóművészetet csak úgy tudom elképzelni, ha énekléssel kapcsolódik össze" - mesélte a Life.hu-nak Dóra.

A híres anyuka méltán büszke a csemetéjére, hiszen 6000 jelentkező közül került be a 25 közé a Mentorok házába. Az élő show-ba azonban Malek Miklós már nem vitte magával a tehetséges lányt.

Sokáig nem láthatta gyermekét az X-Faktor versenyzőjehttp://www.life.hu/legykepben/20121005-kiss-erno-zsolt-xfaktor-versenyzoje-praktikakkal-vigasztalodik-nehezen-viseli-hogy.htmlElrabolták a népszerű színésznő milliókat érő ékszereithttp://www.life.hu/legykepben/20121005-julianne-moore-amerikai-szinesznot-kiraboltak-elvittek-ekszereit.htmlSzexi videoklipben tűnik fel az X-Faktor énekesehttp://www.life.hu/legykepben/20121005-kovacs-erika-keri-xfaktor-versenyzoje-tobb-pikans-erotikus-videoklipben-fedte.htmlBizarr módon készül szerepére a magyar színésznőhttp://www.life.hu/legykepben/20121004-marozsan-erika-szineszno-jogaval-keszul-uj-musorvezetoi-szerepere-az-oktober.htmlCsak statiszta lehetett a legendás magyar rockegyütteshttp://www.life.hu/legykepben/20121004-omega-egyuttes-nem-keszitett-klipet-csak-statisztalt-a-criminal-mass.htmlNyíltan vállalja szerelmét a Barátok közt sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20121002-kiss-ramona-szineszno-baratok-kozt-szerelmevel-romaban-romantikazik.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.