Majd' 10 millióért szállt be a tehetségkutatóba a legendás zenész

Somló Tamás nyugdíj zsűri tehetségkutató zenész énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiegészíti csekélyke nyugdíját Somló Tamás a The Voice gázsijával. Van az a pénz, amiért az ember képes korábbi nyilatkozatainak teljesen ellentmondani, pedig a zenész egykor nem lelkesedett az ilyen  tipusú műsorokért.

"Már annyi van tehetségkutató műsorból, hogy kioltják egymást" - mondta Somló korábban, majd ehhez képest Malek Andrea, Caramel és Mező Misi mellett ő is zsűritag lett a The Voice - Magyarország hangja című legújabb tehetségkutatóban, ahol három hónap alatt, ennyi ideig fut a műsor - a Blikk értesülései szerint -, 7 milliós gázsit zsebelhet be.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

"Eddig tényleg nem kultiváltam a televíziós tehetségkutatókat, mégsem ellentmondásos, hogy részt veszek a The Voice-ban. Ez egy más ügy, egyrészt sokkal szellemesebb formátum, mint az eddigiek, másrészt a fő szempont a zenész-szakmai irány. Egyedülálló a koncepciója, hiszen itt profik is indulhatnak, és kizárólag szakmai szempontok alapján mérlegeljük a versenyzőket. Szerintem agyon is fogja ütni az összes többi tehetségkutatót, annyira ki van találva" - vázolta Somló Tamás.

A sztár azt is hozzátette."Egy profi zenész számára rang beülni a The Voice mesterei közé, nem véletlen, hogy Tom Jones és Seal is a nevét adta hozzá. Az itthon 'világhírű' Malek Andi, Mező Misi, Caramel és jómagam is ezért vállaltuk el. Olyan, mint a rádió. Hallasz egy számot, egy énekhangot, és azonnal el tudod dönteni, tetszik-e vagy sem."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.