Összeverekedett a két ValóVilág-szereplő

VV Éva VV Anikó konfliktus pénz verekedés Baukó Éva botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, VV Éva továbbra sem higgad le. A botrányairól híres egykori ValóVilág-játékos ezen a hétvégén egy fellépésen nekiesett VV Anikónak, mert több pénzt követelt a hakniért, mint amiben eredetileg megállapodtak. A verekedés kialakulását csak a biztonsági őrök tudták megakadályozni - írja a Blikk.

Éva - aki az utóbbi időben kizárólag balhéi miatt kerül az újságok címlapjaira - nem elégedett meg a gázsi felosztásával, az előre megegyezett 50-50 százaléknál többet követelt magának. Anikó viszont jogtalannakérezte a kérését. "Hirtelen nem is értettük, mi történik, az egyik pillanatban még beszélgettek, a másikban pedig már Éva a dühétől forrva rátámadt Anikóra. Szegény lányt a biztonsági őrök mentették meg" - mondta a Blikknek egy neve elhallgatását kérő személy, aki a helyszínen tartózkodott.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

"Éva több pénzt szeretett volna, én meg nem láttam jogosnak a kérését, hiszen közös haknin voltunk, és úgy beszéltük meg, hogy felezünk" - mondta a lapnak Anikó, akit érezhetően megviseltek a történtek. De mindezek ellenére még hazafuvarozta a botrányhősnőt.

VV Éva ezúttal sem érzi tettének súlyát, és ahogy azt már megszokhattuk, tagadja, hogy bármiféle balhéba keveredett volna.

Péniszgolyót akartak beültetni az RTL Klub sztárjánakhttp://www.life.hu/legykepben/20121016-stohl-andras-az-rtl-klub-musorvezetoje-peniszgolyot-kapott-volna.htmlZarándokhely lett az a birtok, ahol Katalin hercegnő meztelenkedetthttp://www.life.hu/legykepben/20121015-katalin-hercegno-meztelen-fenykepeinek-helyszine-a-francia-birtok-zarandokhely-lett.htmlKözel húsz évvel fiatalabb pasija van az ismert sztáranyukánakhttp://www.life.hu/legykepben/20121015-kiszel-tunde-uj-hodoloja-egy-ismeretlen-fiatalember.htmlSörfesztiválra látogatott a hercegi párhttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20121015-sorfesztivalra-latogatott-a-monacoi-hercegi-par-ii-albert-herceg-es.htmlFérjéért áldozta fel nemzetközi karrierjét a népszerű magyar modellhttp://www.life.hu/legykepben/20121015-epres-panni-modell-felaldozta-karrierjet-fejeert-nem-vetkozott.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.