munkanélküliség veszteség Bochkor Gábor Boros Lajos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fél éven át dolgozott teljesen ingyen a Bumeráng sztárpárosa, mire kiderült, hogy nem csupán átmenetileg nem kapnak fizetést munkaadójuktól, hanem soha többé nem számíthatnak egy forintra sem. Csakhogy a már addig leszámlázott és soha meg nem kapott fizetésük után be kellett fizetniük az áfát, így a sztárpáros millióktól esett el.

Nem csupán az állását veszítette el Boros Lajos és Bochkor Gábor, amikor a Bumeráng végleg véget ért a Neo FM-en, de ráadásul jelentős anyagi terhet is a nyakukba akasztottak - tudta meg a Life.hu a Frizbi felvételén.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

A két népszerű rádiós ugyanis - stábjukkal együtt - fél éven át dolgozott anélkül, hogy fizetést kaptak volna. Nem elég, hogy az ez idő alatt felhalmozódott járandóságukat soha nem kapták meg, de mivel a számláikat leadták, ezért az áfát be kellett fizetniük a vélhetően nem csekély, akár több millió forintos összeg után. "Mivel a rádió vezetősége egyértelművé tette, hogy a jövőben sem fog fizetni, ezért befejeztük a munkát. Azóta a tartalékainkból élünk" - árulta el Bochkor Gábor, akinek ugyan nincs könnyű dolga, de szerencsére még nem szorul párja, Várkonyi Andrea, a TV2 műsorvezetőjének segítségére. "Egyelőre nem Andi tartja el a családot" - mondta nevetve Bocsi.
Arról még semmi biztosat nem tudni, hogy a nagy páros valaha folytatja-e az éterben a Bumerángot. Jelenleg egy hetente megjelenő lapban találkozhatnak a rajongók a népszerű rádiósokkal.

Az X-Faktor versenyzőivel kelt versenyre James Bondhttp://www.life.hu/legykepben/20121026-james-bond-007skyfall-xfaktor-veresnyzoi-a-premier-elotti-diszbemutaton.htmlLetartóztatták a Dallas sztárjáthttp://www.life.hu/legykepben/20121026-jack-scalia-amerikai-szineszt-a-dallas-sztarjat-letartoztattak-fegyverviseles-miatt.htmlKórházba került a magyar színésznőhttp://www.life.hu/legykepben/20121026-kapocs-zsoka-magyar-szineszno-korhazba-kerult.htmlMindenét feleségére íratta Schobert Norbihttp://www.life.hu/legykepben/20121025-schobert-norbi-magyar-fitnesz-guru-mindent-rubint-rekara-a-felesegere.htmlMégsem vált el férjétől a The Voice versenyzőjehttp://www.life.hu/legykepben/20121025-berkes-gabi-a-the-voice-versenyzoje-nem-valt-el-a.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.