Barack Obama USA Amerika elnökválasztás Mitt Romney
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Másodszor is Barack Obama lesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Obama és Mitt Romney között nagyon szoros volt a meccs, volt, hogy úgy tűnt, Romney kerekedik fölül, de végül Obama több olyan ponton is nyert, amely a végső győzelemhez vezetett - írja az Origo hírportál.

Magyar idő szerint reggel hétkor fejeződött be az alaszkai szavazás, ezzel véget ért az amerikai választás. Obama több más, úgynevezett billegő vagy csatatérállam mellett győzni tudott a mindkét kampánystáb által kulcsfontosságúnak tartott Ohióban, és az állam 18 elektorával elérte az elnökválasztói testületben az újraválasztáshoz minimálisan szükséges 270 szavazatot. A második világháború utáni időszakban ezzel - Bill Clinton után - Obama a második olyan demokrata párti elnök, aki meg tudta szerezni a második mandátumot is, és a Fehér Ház első olyan lakója, akinek 7,5 százalék feletti munkanélküliségi ráta felett sikerült a duplázás.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Obama úgy szerezte meg az újraválasztásához szükséges elektori szavazatszámot, hogy két kulcsfontosságú csatatérállamban, Floridában (29 elektor) és Virginiában (13 elektor) még nem hirdettek győztest. Floridában még a szavazatok 96 százalékos feldolgozottságánál sem lehetett végeredményt mondani, mert a különbség mindössze 0,5 százalék volt (Obama javára). Hasonlóan szoros volt az eredmény Virginiában is. A már biztos eredmények és az előrejelzések szerint a szenátusban a demokraták, a képviselőházban a republikánusok őrzik meg többségüket, ami megfelel a várakozásoknak.

Forrás: Origo / MTI

Obama David Letterman vendége volthttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20120919-barack-obama-david-letterman-late-show-with-david-letterman.htmlFelháborító vagy ötletes? - Fedetlen keblű nőként került Michelle Obama a címlaprahttp://www.life.hu/legytrendi/20120829-michelle-obama-a-divatikon-first-lady-fedetlen-keblu-nokent-kerult.htmlMichelle Obama "leöltözte" Katalin hercegnőt az olimpiai fogadásonhttp://www.life.hu/legytrendi/20120727-olimpia-es-divat-michelle-obama-divatos-es-trendi-ruhaja.htmlObama és aprócska rajongójahttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20111228-barack-obama-es-aprocska-rajongoja.htmlObama esete a sütőtökökkelhttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20111021-obama-es-a-felesege-hamptonban-vettek-sutotokot.htmlBarack Obama 50. születésnapjára új ruhát kapotthttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110804-barack-obama-viaszszobra-50-szuletesnapjara-uj-ruhat-kapott.htmlMeddig kormányozza Amerikát Obama? - Számmisztikai elemzéshttp://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20110803-barack-obama-szuletesnapos-szammisztikai-elemzes.htmlUnokája lesz a volt amerikai elnöknek - Lehet, hogy már nem éri meg, hogy láthassahttp://www.life.hu/anyaskodj/20120508-unokaja-lesz-a-volt-amerikai-elnoknek-lehet-hogy-mar.htmlFelismerhetetlenre botoxolták az elnök egykor csodaszép feleségéthttp://www.life.hu/szepulj/20120423-felismerhetetlenre-botoxoltak-az-elnok-egykor-csodaszep-feleseget-carla-brunit.htmlRetiküllel egy országért - Így harcolt a miniszterelnök-asszonyhttp://www.life.hu/szepulj/20111214-margaret-thatcher.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.