színésznő Szabó Kitti színészet Barátok közt tanulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Apa  marad továbbra is a Barátok közt Bartha Zsoltja, de barna lányát egy szőke tini váltja fel. A Linda szerepét játszó Szabó Kitti ugyanis elhagyja a sorozatot, helyét Munkácsy Kata tölti be január 2-tól.

Nagy döntést hozott meg a Bartha Zsolt lányát játszó színésznő: a színészkedés helyett inkább a tanulásra koncentrál.

Fotó: Rostás Bianka/Life.hu
Fotó: Rostás Bianka/Life.hu

"Nem egy-két álmatlan éjszakámba került, amíg meghoztam a döntés, hogy elhagyom a sorozatot. Már fél éve rágtam magam, hogy hogyan folytassam az életemet. Nem vagyok stréber, de szeretnék továbbtanulni, ehhez viszont jó érettségi szükséges. Most vagyok ötödikes, tavasszal kell érettségiznem. Szerencsére az angol emelt szintű érettségit már letettem. Három évig játszottam a sorozatban, de most választanom kellett. Hiába szerettem volna folytatni, de sajnos nem tudtam összeegyeztetni a tanulmányaimat és a munkámat, ezért választás elé kényszerültem. Pedig én lettem volna a legboldogabb, ha sikerült volna. Több elképzelésem is van a továbbtanulásommal kapcsolatban. Kreatív szakon szeretnék tanulni, a belsőépítészet vagy a divattervezés érdekel. Nem feltétlenül a színművészetin folytatom a tanulmányaimat, de lehet, hogy oda is beadom a jelentkezésemet. Szeretném kipróbálni magamat több területen, és azt már most tudom, hogy több lábon kell állni. Az, hogy nem játszom tovább a sorozatban, nem azt jelenti, hogy abbahagyom a színészkedést. Továbbra is fogok castingokra járni, de csak olyan munkát fogok elvállalni, amelyet a tanulás mellett tudok csinálni" - árulta el a Life.hu-nak a fiatal színésznő.

Hatalmas veszteség érte az X-Factor mentoráthttp://www.life.hu/legykepben/20121114-nichole-scherzinger-az-amerikai-xfactor-mentora-hatalmas-veszteseget-szenvedett-el-1.htmlMinden pillanatban az életéért küzd az RTL Klub sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20121114-molnar-aniko-az-rtl-klub-az-eleteert-kuzd.htmlMeglepő családi titok derült ki a népszerű magyar műsorvezetőről - Sosem látott fotóhttp://www.life.hu/legykepben/20121114-d-toth-kriszta-a-dtk-show-musorvezetoje-felfedte-csaladi-titkat.htmlBizarr! Popsit villantott Madonnahttp://www.life.hu/legykepben/20121114-madonna-amerikai-pop-diva-popsit-villantott.htmlErre senki sem számított! Váratlan dolgot műveltek az X-Faktor sztárjaihttp://www.life.hu/legykepben/20121114-vastag-csaba-az-xfaktor-sztarja-es-vastag-tamas-az-xfaktor.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.