Ki kellett pihennie nyaralását a The Voice mesterének

Mező Misi hegedű Jordánia koncert zenekar nyaralás The Voice Illényi Katica
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A The Voice mestere, Mező Misi nemrég érkezett haza Jordániából, ahova rajongóival és feleségével utazott koncertezni zenekarával, a Magna Cum Laude-val. Bár az útba egy kis nyaralás is be volt tervezve, ebből nem sok lett. Hazatérve egyből pihenéssel kellett kezdenie - tudta meg a Life.hu.

Forrás: Illényi Katica Management
Forrás: Illényi Katica Management

"A jordániai út úgy indult, hogy a koncert után pihenésre is lesz időnk. A programok azonban reggel indultak és késő este értünk vissza a hotelbe, ezért nem igazán tudtunk pihenni. Engem leginkább a Wadi-Rumi sivatag és Petra ragadott magával, lenyűgöző volt számomra, hogy a természet milyen csodákra képes. Láttuk, ahogy a beduinok sátrakban élnek együtt a természettel, bár a tevéket már terepjáróra cserélték. A koncert remekül sikerült és a rajongók nagyon élvezték, amikor kolléganőm, Illényi Katica a virtuóz hegedűjével kísérte a Pálinkadalt. Igazi örömzene volt ez zenésznek és rajongónak egyaránt" - mesélte Mező Misi.

Forrás: Illényi Katica Management
Forrás: Illényi Katica Management

Újra kórházba került Schobert Norbi - Idén már nem lép a nyilvánosság elé!http://www.life.hu/legykepben/20121119-schobert-norbi-magyar-fitnesz-guru-ismet-korhazba-kerult-sulyos-influenzaval.htmlA feleségét is megcsalja Hajdú Péter?http://www.life.hu/legykepben/20121119-hajdu-peter-csalja-feleseget-sarka-katat-mrfrizbi-cimu-konyv.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.