Mező Misi Malek Andrea dráma döntés sztár versenyző énekes tehetség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dráma a Voice-ban! Kezdődnek a feszültséggel teli párbajok, melyek felvétele során több mester is teljesen összeomlott, amikor saját versenyzőjét kellett kiejtenie. Malek Andrea sírva fakadt, Mező Misi szünetet kért és kivonult a stúdióból, mert nem tudta elviselni a feszültséget-, tudta meg a Life.hu.

Drámai fordulatok a Voice-ban! Véget értek a TV2 énekversenyének meghallgatásai, következnek a párbajadások, amelyek felvétele során a mestereknek a saját versenyzőik között kell dönteniük-, tudta meg a Life.hu. A díszlet is megváltozik, hiszen a párbajokra egy igazi ringben kerül sor. Minden ítésznek 12 versenyzője van, de csupán 6-6 tehetséget vihetnek magukkal az élő show-ba. Csakhogy mire a párbajok felvételére sor került, a mesterek már heteket eltöltöttek énekeseikkel, akikhez addigra kötődtek, ezért különösen drámai helyzetek alakultak ki, amikor az ítészeknek a saját versenyzőik között kellett választaniuk. Voltak olyan mesterek, akik nem is bírtak a feszültséggel. Malek Andrea sírva fakadt, Mező Misi pedig egyszerűen szünetet kért és kivonult a stúdióból, mielőtt döntést hozott volna. Pénteken indul az első Voice párbaj!

Fotó: TV2
Fotó: TV2

Láttad már? Benne vagyunk a tv-ben!

Egy szál punciban lépett színpadra Madonna (18+)http://www.life.hu/legykepben/20121121-madonna-amerikai-enekesno-egy-szal-punciban-lepett-szinpadra.htmlNincs előzetesben Bándy Kata gyilkosahttp://www.life.hu/legykepben/20121121-nincs-elozetesben-bandy-kata-gyilkosa.htmlA családja is gyenge énekesnek tartja Zámbó Krisztiánthttp://www.life.hu/legykepben/20121121-zambo-krisztian-az-xfaktor-versenyzoje-zambo-jimmy-fia-csaladja-szerint.htmlFélelmetesen néz ki! Charlize Theron döbbenetesen megváltozotthttp://www.life.hu/legykepben/20121120-charlize-theron-amerikai-szineszno-rettenetesen-nez-ki.htmlElárulta titkát! Gyermekre vágyik Anne Hathawayhttp://www.life.hu/legykepben/20121120-anne-hathaway-amerikai-szineszno-a-nyomorultak-foszereploje-gyermekre-vagyik.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.