Milliókat kapnak közpénzből az ismert magyar zenészek - Majka kipakolt!

támogatás felháborodás Demjén Ferenc milliók közpénz Ákos Majka rapper zenész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Politikai szempontok szerint osztja a közpénzeket a Magyar Villamos Művek Zrt. a popsztároknak - állítja Majka.

A Magyar Villamos Művek közpénzből milliós összegekkel támogat bizonyos zenészeket, köztük két Kossuth-díjast, Demjén Ferencet és Ákost. Miután nyilvánosságra került, hogy az állami tulajdonú cég kikre és mennyit fordít a közpénzekből, Majka indulatosan kifakadt. Szerinte ugyanis jobboldali elkötelezettségű művészek kapják a "nagy lét", olyanok, akik ráadásul nem is szorulnának rá - írja a Borsonline.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

"Úgy gondolom, hogy a közpénzt nem művészeknek kéne osztogatni, főleg nem olyanoknak, akikről köztudott: közel állnak a jelenleg kormányzó pártokhoz. Egyáltalán, miért kap valaki anyagi támogatást a koncertjére egy állami cégtől? Inkább a rászorulóknak kellene adni a pénzt!" - nyilatkozott a rapper a Borsnak.

"Hangsúlyozom, akkor is ezt gondolnám, ha minket akarnának szponzorálni. Demjént egyébként Európa legjobb énekesének tartom. Ákos viszont miért kap kilencmillió forintot, mikor egyetlen koncerttel megkeresi ezt az összeget? Nyilvánvaló, hogy itt politikai részrehajlásról van szó" - válaszolta meg saját kérdését. "Én egy "jobb-baloldali", középen álló srác vagyok. Azt helyes gyakorlatnak tartottam, hogy a magyar filmiparban azoknak járt támogatás, akik az előző évben kiemelkedőt alkottak. Kár, hogy a zeneiparban ez nincs így. Ehelyett azoknak adják a pénzt, akik az uralkodó ideológiát közvetítik, nem pedig azoknak, akik sikeresek voltak."

A nemzeti tulajdonban lévő cég képviselője állítja: nem politikai szempontok szerint osztják a milliókat. "Az MVM Zrt. minden esetben az adott produkció reklámértékének megfelelő, azzal egyenértékű szponzorációt nyújt, tehát figyelembe veszi a művész munkásságát, szakmai és közönség általi elismertségét. A kérelmeket bizottság bírálja el" - mondta Felkai György, az MVM Zrt. kommunikációs igazgatója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.