Zsidró Tamás TV2 Nagy Duett fodrász verseny sztár versenyző énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Zsidró Tamás is énekel a Nagy duettben - tudta meg elsőként a Life.hu. A népszerű fodrász legutóbb még hajakat vágott, de most - igazi kakukktojásként - mikrofont ragad a Super TV2 énekes műsorában.

A Life.hu megtudta, hogy Zsidró Tamás is fellép a Nagy duettben. A sztárfodrász az előző műsorban még a szereplők frizuráját készítette, így rettentően meglepődött, hogy ezúttal fellépőnek kérték fel.

"Derült égből villámcsapásként ért a felkérés. Amikor hívtak, azt hittem, hogy fodrászként számítanak a munkámra, de aztán kiderült, hogy nem egészen erre gondoltak a szerkesztők" - árulta el Zsidró Tamás, aki máris lelkesen gyakorol a show-ra, családja nem túl nagy örömére. "A középső fiam rám szokott szólni, hogy ne énekelj, apa. De ennek ellenére minden napomat dalolással kezdem a zuhany alatt, és már énektanárhoz is járok, akit az első óra előtt meg is kérdeztem, hogy mivel itassam le, hogy kibírja a hangomat" - nevetett a sztárok népszerű fodrásza, aki nem először fog mikrofont a műsor február 10-i indulásakor.

Fotó: SuperTV2
Fotó: SuperTV2

"Egy időben rengeteget énekeltem karaoke-bárokban, ráadásul ismert sztárokkal, és nagyon élveztem. Ennek ellenére már most izgulok, és biztosan kicsit félni is fogok, mielőtt a Nagy duettben színpadra lépek. Ami már most fejtörést okoz, az a szövegtanulás, hiszen hétről hétre újabb dalt kell bemagolnom. Fodrászként a kulisszák mögött mindig azt láttam, hogy a Nagy duettben sok izgulós, de vidám ember lép fel. Alapvetően jó volt mindig a hangulat a színfalak mögött - és persze a színpadon is. Ezért azt gondolom, hogy jó élmények várnak rám" - bizakodott Zsidró.

Megtáncoltatja a gazdát az RTL Klubhttp://www.life.hu/legykepben/20130121-szombat-esti-lazban-fog-tancolni-szilveszter-gazda-a-hazasodna-a.htmlFatima: "Jó, hogy kiestem a Voice-ból"http://www.life.hu/legykepben/20130117-mohamed-fatima-a-voice-egykori-versenyzoje-jobban-van-amiota-kiesett.htmlNős főnökével jár VV Anikóhttp://www.life.hu/legykepben/20130122-nadai-aniko-a-valo-vikag-egykori-szereploje-nos-ferfival-jar.htmlInterneten pasizik Bálint Antóniahttp://www.life.hu/legykepben/20130122-balint-antonia-magyar-szepsegkiralyno-az-interneten-ismerkedik.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.