VV Ágica terhesség Olaszország párkapcsolat Való Világ szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Ágica ma már újságíróként dolgozik, és nemrég mondta el kollégáinak, hogy első gyermekét várja olasz kedvesétől.

A LIKE magazin tette közzé legújabb lapszámuk címlapját, amin kollégájuk, a ValóVilág harmadik szériájában megismert Ágica pózol terhesen. "Ágica terhes! Kolléganőnk váratlan hírrel örvendeztetett meg minket is, ugyanis elárulta, hogy kisbabát vár!" - olvasható az egyik legismertebb közösségi portálon.

Fotó: Szabó Balázs
Fotó: Szabó Balázs

VV Ágicának az elmúlt napokban rengetegen gratuláltak már, de egyelőre csak üzenet formájában, mivel jelenleg is Rómában tartózkodik szerelmével.

A ValóVilág egykori szereplőjének évek óta nem alakult túl jól a magánélete. 2007-ben volt egy öngyilkossági kísérlete is, aminek a híre olyan hamar eljutott a sajtóhoz, hogy még be se értek vele a mentők, már címlapon volt a történet. 2012-ben pedig az is kiderült, hogy Ágica hiteltartozása miatt elvesztette a lakását. Most azonban végre révbe ért, és úgy tűnik, boldogabb, mint valaha.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.