életveszély Cipő Bódi László énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Cipő, azaz Bódi László életéért aggódnak a családtagjai és a barátai. A régóta szívbetegséggel küzdő énekes létfontosságú szerve péntek hajnalban leállt, az énekest újra kellett éleszteni, azóta intenzív osztályon ápolják.

Kövesd a Life.hu-t a Facebookon is!


nem csupán intenzív osztályra került

Fotó: Facebook/Republic
Fotó: Facebook/Republic

A család, a barátok, a Republic zenekar tagjai és a rajongók most az énekes életéért aggódnak. Cipő már régóta szívmegnagyobbodással küzd, komoly műtéteken esett át és folyamatos kontroll alatt áll, de ennek ellenére tudta, hogy bármikor szívritmuszavar vagy szívleállás következhet be nála. Pénteken aztán meg is történt a baj és azóta intenzív osztályon, mélyaltatásban tartják orvosai, akik akkor fogják felébreszteni a nagybeteg énekest, ha egészségi állapota ezt megengedni. Azt egyelőre nem tudni, hogy ez mikor következik be.

"Egy életveszélyes szívritmuszavar lépett fel nála, ami miatt a hirtelen szívhalál állapota állt be. A környezetében lévő laikusok azonnal megkezdték az újraélesztését, miközben a mentőket értesítették, akik tíz perc alatt kiértek és sikeresen be tudták fejezni" - mondta el a Borsnak prof. dr. Merkely Béla, a Városmajori Klinika igazgatója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.