műsorvezető gyakorlás próba tánc Lilu
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tanárai nem hagyták, hogy Lilu kibújjon a látványos koreográfia alól, amelyet Csonka Andrással kellet táncolnia a Szombat Esti Láz adásában - tudta meg a Life.hu.

Két héten át gyakorolta a 25 másodperces táncot Lilu, akinek a műsor zsűrijében helyet foglaló Keleti Andrea és férje tanította meg a produkció egyik nyitótáncát.

Forrás: Rostás Bianka/Life.hu
Forrás: Rostás Bianka/Life.hu

"Nem enyhültünk meg, amikor Lilu az első próbán azzal próbálkozott, hogy nem tudja megcsinálni, amit kérünk tőle, nem engedtünk neki. A tánc egy olyan dolog, ami az első biztonságos lépés után elragadja az embert, erre számítottunk nála is" - árulta el Keleti Andrea.
"Elnézést, tanár úr, botlábam van, nem is szeretek táncolni, nincs ritmusérzékem" - szabadkozott még a produkció előtt Lilu, majd fülig érő szájjal, könnyedén ellejtette a jól begyakorolt koreográfiát.
"Nagy dolog ez, hogy táncra perdültem, rengeteg gyakorlás van a 25 másodperc mögött. Nagyon izgultam, sokkal jobban, mint az adás miatt, hiszen nem vagyok egy táncoslábú. Megfogadtam, hogy nem fogom megszeretni a táncolást, de ahogy elindult a zene megjött a kedvem, valószínűleg attól, hogy két lépést már magabiztosan meg tudok tenni. Diszkóba továbbra sem készülök, esetleg borsófőzelékfőzés közben teszek majd pár lépést" - nevetett megkönnyebbülve a műsorvezetőnő a jól sikerült adás után.

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.