Sárga rózsával búcsúzhatunk Cipőtől

temetés rózsa együttes Kistarcsa Republic Cipő Bódi László énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Republic azt kéri a rajongóktól, hogy egy szál sárga rózsával vegyenek végső búcsút Bódi Lászlótól, ismertebb nevén Cipőtől. Az énekes-dalszerzőt pénteken délután 3 órakor temetik Kistarcsán.

"Arra kérünk mindenkit, hogy a szertartásra csak egy szál sárga rózsát hozzanak. Ha valaki ennél többet, koszorút vagy csokrot szeretett volna, adja az erre szánt összeget a János kórház kardiológiai osztályának, amelynek 2008 végén még sikerült megmentenie Cipő életét" - olvasható a Republic Facebook-oldalán. Itt részletes információk is vannak a temetésről.

Forrás: www.republic.hu
Forrás: www.republic.hu

Ahogy a Life.hu is megírta, Cipő, a Republic alapítója, március 11-én, 47 évesen hunyt el. Az együttes az elmúlt évek során számos szakmai elismerést zsebelhetett be, például Arany Zsiráf- és Fonogram-díjat, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést is átvehették a tagok.

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!


Kisajátította március 15-ét a Republichttp://www.life.hu/legykepben/20130312-republic-egyuttes-kisajatittotta-maganak-marcius-15et-most-cipo-halala-miatt.htmlMeghalt Cipő - Gyászol a Republichttp://www.life.hu/legykepben/20130311-meghalt-cipo-bodi-laszlo-a-republic-egyuttes-enekese-47-eves.htmlMező Misi: "Cipő el akart menni"http://www.life.hu/legykepben/20130311-a-republic-egyuttes-elhunyt-enekesere-bodi-laszlo-cipore-emlekeznek-hazai.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.