Ahogy azt már korábban a Life.hu is megírta, új néven folytatja tovább a Republic együttes. Boros Csaba, a csapat basszusgitárosa végre megszólalt, és elmondta, milyen változások lesznek a zenekar életében.

Cipő halála után csak találgatni lehetett, mi lesz a sikeres együttessel. A napokban azonban Boros Csaba, a csapat basszusgitárosa a Blikknek elárulta, a zenekar tovább zenél. Cipő családja azonban tiltakozik a dolog ellen. Boros azt mondta, Bódi László halálával a zenekar tagjai iszonyatosan nehéz helyzetbe kerültek az előre lekötött koncertek miatt, és énekes nélkül viszont nem állhatnak színpadra.

Forrás: www.republic.hu

A basszusgitáros azt is hozzátette, Sipos F. Tamással egyelőre az összecsiszolódás időszakában vannak, de ez nem jelenti azt, hogy új énekest szeretnének Cipő helyére. A zenész azt vallotta, mostanában még csak keresik azt az embert, akivel megvan az összhang a próbákon és egy esetleges koncerten egyaránt, Tamás pedig nagyon megfelelőnek bizonyul, de meghallgatnak másokat is. A basszusgitáros hozzátette, a Republic, mint olyan, már nem létezik. Új korszak kezdődik a zenekar életében, és Republic 67 néven folytatják tovább.

A zenészt villámcsapásként érte a hír, hogy a gitáros Tóth Zoltán kiszáll a zenekarból. De az élet nem állhat meg, ezt a csapat menedzsere is elmondta a napilapnak: ,,A Republic egy közös produkció, természetesen Cipő főszereplésével, de ez nem jelenti azt, hogy a többi tag ne vette volna ki a részét a munkából. És mivel a zenekar legalább 30-40 ember megélhetését biztosítja a családokkal együtt, a dalok életének is folytatódnia kell. Augusztus elején Közép-Európa egyik legnagyobb fesztiválján tervezünk egy hatalmas emlékkoncertet a március 11-én elhunyt énekesünk tiszteletére, ahol közösen szeretnénk tisztelegni Cipő munkássága előtt" - vallotta Abella Miklós.

Harcol a Republic ellen Cipő mamájahttp://www.life.hu/legykepben/20130328-cipo-mamaja-gizi-neni-nevvaltozast-szeretne-kerni-a-republictol.html Cipő anyukája visszavárta fiát a kómábólhttp://www.life.hu/legykepben/20130327-bodi-laszlo-cipo-edesanyja-gizi-neni-bizott-fia-ebredeseben.html Titokban még egyszer elbúcsúztak Cipőtőlhttp://www.life.hu/legykepben/20130326-bodi-laszlo-cipotol-titokban-meg-egyszer-elbucsuzott-csaladja.html Több ezren búcsúztak Cipőtőlhttp://www.life.hu/legykepben/20130322-cipo-bodi-laszlo-temetesen-tobb-ezren-vettek-reszt.html Eltemették Bódi László Cipőthttp://www.life.hu/life/galeria/20130322-eltemettek-bodi-laszlo-cipot-a-republic-egyuttes-frontemberet.html Hatalmas volt a tömeg Cipő temetésénhttp://www.life.hu/legykepben/20130322-bodi-laszlo-vagyis-cipo-delutani-temetese-miatt-gyakrabban-jar-a.html