Kökény Attila A Nagy Duett Cseke Katinka Super TV2 sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Talán a legjobban Cseke Katinkát lepte meg, hogy Kökény Attilával ők nyerték meg A Nagy Duettet - tudta meg a Life.hu. Az énekesnő a győzelmet meglepő módon ünnepelte.

Amikor kimondták a nevét, Katinka spontán zokogásban tört ki és hitetlen arccal vette át A Nagy Duett győztesének járó szobrocskát. Majd amikor már egy kicsit lehiggadt, váratlanul villantott egy nagyot.

Forrás: SuperTV2
Forrás: SuperTV2

Az egyik produkciójukban nadrágban már bemutatott lábdobást ezúttal miniruhában is előadta, amivel egy pillanatra belátást engedett a szoknya alá is. Ő azonban nem zavartatta magát. Talán épp ennek a fesztelenségnek és gátlástalanságnak volt köszönhető, hogy Katinka és Kökény Attila lettek a nézők kedvencei, hiszen ők egyre vadabb produkciókkal rukkoltak elő hétről hétre.


Katinka lendületesen ünnepelt

Az utolsó adásban sem hazudtolták meg magukat, hiszen ezen az estén Katinka mezítláb táncolt az asztalon, majd egy másik dal alatt méhecske jelmezben ugrált a színpadon a lehető legtermészetesebben, míg Kökény Attila méhésznek öltözve kergette őt. Kasza Tibi a produkció végeztével finoman meg is jegyezte, hogy már a diliházban érzi magát. "Nem gondoltam volna, hogy nyerünk, mert a zsűri a műsor alatt nem dobálta nekünk a pontokat, de mérhetetlenül boldog vagyok, hogy a nézők segítségével mi lettünk a győztesek" - árulta el Katinka a műsor végeztével.

Halála előtt lebénult Cipő karjahttp://www.life.hu/legykepben/20130402-bodi-laszlo-cipo-a-republic-enekese-sejtette-hogy-nagy-a.html93 éves korában elhunyt Etka anyóhttp://www.life.hu/legykepben/20130401-93-eves-koraban-elhunyt-etka-anyo-eredeti-neven-kartyikne-benke.htmlJustin Timberlake nem emlékszik a múltjárahttp://www.life.hu/legykepben/20130401-justin-timberlake-enekes-elvesztette-emlekeit-annyi-tudatmodositot-fogyasztorr-fiatalabb-koraban.htmlPár hét múlva érkezik az újabb VV-babahttp://www.life.hu/legykepben/20130329-vv-eszter-dr-dadi-eszter-ugyvedno-ot-het-mulva-eletet.htmlHabos-babos esküvőre készül az énekesnőhttp://www.life.hu/legykepben/20130328-baby-gabi-enekesno-habos-eskuvot-tervez.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.