Maga Lakatos Márk sem gondolta, mekkora változást hoz majd az életébe A Nagy Duett - tudta meg a Life.hu.

Annak ellenére, hogy Lakatos Márkot a nagyközönség stylistként ismerte meg, nem kizárt, hogy  a SuperTV2 sikerprodukciója, A Nagy Duett után színpadi előadóművészként is rendszeresen láthatjuk majd. A műsor kapcsán ugyanis kiderült, hogy rendkívüli előadói vénával rendelkezik, és már most több lekötött koncertje van Bangó Margit oldalán.

Fotó: Rostás Bianka/Life.hu

"Rengeteget adott nekem ez a műsor. Egyrészt azt a lehetőséget, hogy Margitka partnereként léphettem fel, akivel igazi szerelem alakult ki köztünk és ez nem szakad meg. Már A Nagy Duett fináléja előtt mondott nekem néhány olyan felkérést, ahová együtt hívtak meg minket" - árulta el Márk, aki nem bánja az új feladatokat.

"Isteni dolog színpadon állni, énekelni és ezt én ebben a műsorban tapasztaltam meg. Biztos vagyok benne, hogy folytatni fogom valamilyen módon. Már A Nagy Duett kezdetekor is tudtam, hogy nem félek magamat megmutatni, hiszen ha valaki saját magával őszinte, az bátran vállalhatja önmagát a színpadon is, ahogy én is" - szögezte le Márk, aki amiatt sem volt csalódott, hogy nem ők nyerték meg a műsort.

Apa lesz a Voice sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20130403-budi-szilard-a-voice-enekese-apa-lesz.html Viszály tört ki Cipő családjábanhttp://www.life.hu/legykepben/20130403-bodi-laszlo-cipo-a-republic-frontemberenek-csaladjaban-viszaly-tort-ki.html Szenvedélye miatt szabadkozik a színésznőhttp://www.life.hu/legykepben/20130402-varga-izabella-a-szombat-esti-laz-tancosnoje-partnere-cseh-.html Sírva vigadott Cseke Katinkahttp://www.life.hu/legykepben/20130402-cseke-katinka-a-nagy-duett-gyoztese-nem-szamitott-arra-hogy.html Meghalt a valóságshow-sztárhttp://www.life.hu/legykepben/20130402-shain-gandee-az-mtv-buckwild-cimu-valosagshowjanak-sztarja-tragikus-korulmenyek.html