Koltai Róbert musical műtét színdarab szürkehályog újságárus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már zavarja az erős fény Koltai Róbert szemét, ennek ellenére remekül érzi magát a színpadon a sok-sok fiatal énekes, színész társaságában. Június elején bemutatóra készül, utána viszont kés alá fekszik.

Nem halogathatja szemműtétjét már sokáig, ezért amint bemutatták a Starfaktory című musicalt, amelyben egy újságárust alakít, megoperáltatja a szemét.

"Szürkehályog van a bal szememen, homályosan látok vele, nem halogathatom tovább a műtétet. Amikor vidéki művelődési házakban játszunk, ott néha nagyon rosszul tud esni az erős fény, sokszor kérem, vegyék vissza a reflektorokat. A József Attila Színházban már korszerűbb a technika, ott nem vakít el, jobban elviselem. De mint világos szeműt mindig is zavart az erős fény. Ez a bemutató most nagyon fontos nekem, így csak utána kerülhet sor a műtétre, amit már egy ideje halogatok. Nem volt könnyű tíz olyan napot találni a naptáramban, amelyben ne lenne fellépésem, ugyanis az operáció után otthon kell majd pihennem. Muszáj megcsináltatnom, közelről mindent jól látok, de ha valaki messziről jön, azt nem ismerem fel azonnal. Olvasáshoz már régóta szemüveget kell használnom. Ez a betegség a korral jár, ennek ellenére nem tartom magamat öregnek. Nem a naptárat kell nézni, hanem azt, hogy van még bőven energiám örömöt szerezni" - mesélte a színművész, akit új szerepe, az újságárus 40 év után érte el.

Forrás: [origo] Fotó: Szabó Pál
Forrás: [origo] Fotó: Szabó Pál


"A '70-es években mentem haza a körúton, és megvettem az összes létező újságot az aluljáróban. A napi híreket, az előző napi újságokat, a másnapit, amit akkor már előre árultak. A Blahán az aluljárón haladtam át a saját újságaimmal, amikor hozzám lépett valaki, hogy kérne szépen egy Népsportot. Elért a végzet, most újságárust játszom, aki fiatal tehetségeket támogat" - nevetett Koltai, aki örömmel játszik együtt a fiatalabb korosztállyal.

"Mindig izgalomba hoz, ha tehetséget látok. Szívesen segítek a pályájuk elején járó kollégáknak, ha csak egy kicsi, egy fogás hiányzik nekik. A mi pályánk nem nagyon tanítható, tehetség vagy van, vagy nincs. De egy része átadható, bizonyos szakmai megoldások, a sok éves tapasztalat, az érzék. Hogy nekik ne kelljen nullpontról indulni, ahhoz tudok tanácsokat adni, és ez egy remek csapat, ahol szívesen fogadják. Elég sokat rendezek, az maga a tanítás."

Méhészkedik az Ének iskolája versenyzőjehttp://www.life.hu/legykepben/20130509-kurcz-szandi-az-enek-iskolaja-versenyzoje-meheszkedik.htmlDubajba költözött az ismert sportolónőhttp://www.life.hu/legykepben/20130508-pessuth-rita-hatszoros-kickboxvilagbajnok-dubajba-koltozott.htmlFélelmetesen megcsúnyult az RTL Klub sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20130508-hajdu-steve-magyar-szinesz-felelmetesen-megcsunyult.htmlMegszelídítette a tanítványát Hajós Andráshttp://www.life.hu/legykepben/20130506-hajos-andras-az-enek-iskolaja-sztarjanak-meg-kellett-szeliditenie-a.htmlLánya lepipálta zenész édesapjáthttp://www.life.hu/legykepben/20130507-laszlo-boldizsar-lanya-dorina-tulnott-edesapjan-onallo-kiallitast-nyitott-az.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.