Friderikusz kislány döntő Az ének iskolája kiesés énekes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bánsági Petronellának nem sikerült Az ének iskolája című műsorban azok közé a tanulók közé kerülni, akik szólót énekelnek a szombati és vasárnapi döntőben. A kislány édesanyja a Life.hu újságírójának elmesélte, hogy gyermeke búslakodása nem tartott egy esténél tovább.

Petronella hamar a tanári kar és az osztályfőnök Friderikusz kedvence lett, ezért számíthatott arra, hogy bekerül a legjobbak közé.

"Petronellát már előre felkészítettem, hogy ő még túl kicsi ahhoz, hogy megnyerje ezt a versenyt, hiszen nagyon jó hangú, angolul remekül éneklő gyerekek vannak a mezőnyben. Ő még csak 9 éves és az egész műsor egy játék volt a számára. Nekünk már az is egy csoda, hogy zenei előképzettség nélkül bekerült. Végig azt próbáltam erősíteni benne, örüljön annak, hogy fantasztikus élményeket szerezhet. Természetesen mikor szombaton megtudta, hogy nem került be a legjobb hat közé, kicsit elkeseredett, mert szeretett volna nekem bizonyítani, de ez a szomorúság egy esténél nem tartott tovább. Hazafelé szépen megbeszéltük, hogy így is nagyon büszkék vagyunk rá" - mesélte anyukája.

Forrás: TV2
Forrás: TV2

Ennek ellenére a Nellinek becézett kislány az összes diákkal együtt fellép a döntőben, tehát szomorúságra tényleg semmi oka. Ráadásul egy egészen különleges - és persze rendkívül szórakoztató - trió produkcióban mutathatja meg, mennyit fejlődött a tanév alatt.

"Gondolkodtam sokat, hogyan tovább. Nelli fél éve hegedül és kitűnően sikerült az első vizsgája, úgyhogy a zenei képzését folytatjuk. Feltűnt, hogy nem csak énekelni tud, hanem van benne színészi véna. Észrevettem, hogy jókedvűen viselkedik a színpadon, ezért a jövőben szeretném majd színitanodába íratni" - mesélte a kislány anyukája, akinek minden szombat este az ő kislánya a legjobb.

Keresztest nem viseli meg tévés fizetésének kiesésehttp://www.life.hu/legykepben/20130610-keresztes-ildiko-magyar-enekesnonek-nem-okoz-gondot-teves-keresetenek-kiesese.htmlÜvöltözött a díjátadón Tóth Gabihttp://www.life.hu/legykepben/20130610-toth-gabi-magyar-enekesno-uvoltozott-a-dijatado-gala-utan.htmlÚjra képernyőn Szebeni István!http://www.life.hu/legykepben/20130609-szebeni-istvan-hirados-az-ozonenetwork-tevenel-folytatja.htmlCaramel betegsége miatt nem tudott fogynihttp://www.life.hu/legykepben/20130609-caramel-beteg-volt-ezert-nem-fogy-sztarok-a-bravo.htmlRajongóján vonaglott Rihannahttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20130609-rihanna-enekesno-koncertjen-egy-rajongojara-ult-es-meglovagolta.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.