A brit uralkodónak mindegy, hogy fiú vagy lány lesz dédunokája, de alig várja, hogy megszülessen, már csak azért is, mert szeretne szabadságra menni.

II. Erzsébet királynő szerdán a festői észak-angliai tóvidékre látogatott. Kendal kisvárosának főterén százak üdvözölték a 87 esztendős uralkodót, aki szóba elegyedett a tiszteletére összegyűlt alattvalókkal.

Forrás: AFP


A BBC híradása szerint egy tízéves kislány megkérdezte tőle, hogy fiú- vagy lánydédunokának örülne-e jobban. A királynő közölte, hogy ez számára mindegy is, viszont most már nagyon szeretné, ha a gyermek megérkezne, mivel szabadságra készül.
Az uralkodó a hagyományoknak megfelelően hamarosan visszavonul nyári rezidenciájára, a skóciai Balmoral kastélyába, ahol minden évben heteket tölt családja körében.
Nagy-Britannia és a világ most már türelmetlenül várja Vilmos herceg - a királynő unokája - és hitvese, Katalin hercegnő első gyermekének megszületését. A hercegi házaspár elsőszülöttjének - Nagy-Britannia majdani uralkodójának - világra jöttét már múlt szombatra, majd e hét elejére is jósolták bennfentesek, ám egyelőre semmi hír az utód érkezéséről.
A brit sajtó egybehangzó értesülései szerint Katalin orvosai eredetileg július 13-ára, de legkésőbb július 15-ére várták a királynői dédunoka megszületését. Kamilla cornwalli hercegnő, aki férje, Károly trónörökös - Vilmos édesapja - társaságában szintén vidéki körúton jár ezekben a napokban, a köszöntésükre összegyűltek előtt a minap kijelentette, hogy a gyermek "remélhetőleg" e hét végéig megérkezik.
A sajtó által felkapott megjegyzés elhangzását a Clarence House - Károly londoni hivatala - megerősítette, bár az udvar továbbra sem közöl semmit hivatalosan arról, hogy mikorra várható Vilmos és Katalin első gyermeke.

Forrás: MTI

 

Így néz ki Katalin és gyermeke - bizarr portréhttp://www.life.hu/szorakozz/20130716-kaya-mar-spanyol-muvesz-bizarr-portret-keszitett-katalinrol-es-a.html Így neveznék Vilmos és Katalin első gyermekéthttp://www.life.hu/anyaskodj/20130714-a-viktoria-nevet-adnanak-vilmos-herceg-es-katalin-hercegne-elso.html Vilmos nem stresszel Katalin szülésénhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130714-vilmos-herceg-lovaspolozott-a-hetvegen-amikorra-katalin-hercegne-szulesre-ki.html Így néz ki Katalin hatalmas pocakkal?http://www.life.hu/anyaskodj/20130712-katalin-hercegno-hasonmasa-fehernemuben-hatalmas-terhes-pocakkal-lathato-egy-foton.html Luxusba születik Katalin és Vilmos csemetéjehttp://www.life.hu/anyaskodj/20130712-katalin-hercegne-es-vilmos-herceg-ujszulott-gyermeke-tizezer-fontos-korhazi.html Jógával készült Katalin a szülésrehttp://www.life.hu/ez-zsir/20130711-katalin-hercegno-magan-jogaorakat-vett-igy-keszult-a-szulesre-de.html Celeblány lehet Katalin sógornőjehttp://www.life.hu/szeress/20130707-katalin-hercegno-testvere-james-middleton-kedvese-donna-air-teves-es.html Óvszert kapott ajándékba Katalinhttp://www.life.hu/anyaskodj/20130704-katalin-es-vilmos-ovszereket-kapott-ajandekba-a-finn-kormanytol.html