felvételi pótfelvételi diák felsőoktatás ponthatár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma este hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A pótfelvételit pedig pénteken hirdetik meg.

Izgulhatnak a felvételizők - a Felvi.hu oldalon este nyolc órától lesznek elérhetők a szeptemberben induló felsőoktatási szakok ponthatárai. Ezeket okostelefonos és facebookos alkalmazás segítségével is meg lehet majd nézni - írja az MTI.

Forrás: MTI/Marjai János
Forrás: MTI/Marjai János

Diákok a tavalyi ponthatár kihirdetésénél

Az idei felvételi eljárásban a diákok által elért összpontszám alapján kialakított egységes rangsorolás, az intézmények kapacitása, valamint a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott szempontok figyelembevételével határozzák meg a ponthatárokat. Ezek alapján állapítják meg, hogy a tanulót felvették-e, és ha igen, hová. Akiknek most nem sikerül bejutniuk, a pótfelvételin újra jelentkezhetnek. Idén az általános felvételi eljárásban több mint 95.000-en jelentkeztek felsőoktatási intézménybe. A sláger az ELTE volt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egy 12 oldalas tájékoztatót készített a leendő felsőoktatási hallgatóknak. A kormány honlapjára felrakott dokumentumból kiderül, hogy a ponthatárok szerda esti kihirdetése után 15 napon felül lehet fellebbezni az intézmény döntése ellen. A pótfelvételit pénteken hirdetik meg, a döntést augusztus végén hozzák nyilvánosságra.

Magyar lány lett Miss Jamaicahttp://www.life.hu/legykepben/20130723-gina-hargitay-magyar-szarmazasu-szepseg-lett-miss-jamaica.htmlÁgyba vinnék VV Évát a rehabonhttp://www.life.hu/legykepben/20130724-vv-eva-egykori-villalakot-az-elvonon-is-kornyekezik-a-pasik.htmlMajdnem belehalt a fogyókúrába Gregor Bernadetthttp://www.life.hu/legykepben/20130724-gregor-bernadett-szineszno-veszelyes-fogyitablettat-szedett-majdnem-tragedia-lett-belole.htmlJön az újabb hőségriasztáshttp://www.life.hu/legykepben/20130723-szerdatol-masodfoku-hosegriasztast-rendel-el-az-antsz.htmlElvitték Jennifer Lawrence Oscar-díjáthttp://www.life.hu/legykepben/20130723-jennifer-lawrence-szineszno-oscardijara-a-szulei-vigyaznak.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.