Gercsák Szabina cselgáncs aranyérem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 63 kg-osok között szereplő Gercsák Szabina aranyérmet szerzett a Miamiban zajló ifjúsági cselgáncs-világbajnokságon.

A Judoinfo.hu tájékoztatása szerint a 17 éves magyar versenyző erőnyerőként kezdett, majd az argentin Gimena Laffeuilade ellen hátrányból fordítva két vazarival nyert. Ezt követően a montenegrói Ivana Sunjevic ellen a magyar lány három percet töltött a tatamin, ezalatt brillírozott: két jukót, egy vazarit, végül egy ippont ért el.

Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György
Forrás: Magyar Judo Szövetség/Horváth György

Gercsák a negyeddöntőben a francia Marina Olartéval szemben bizonyult jobbnak egy vazarival, majd a brit Lubjana Piovesana elleni elődöntő nagy csatát hozott, ám a magyar versenyző végül ipponnal diadalmaskodott. A francia Ines Prevot elleni finálé mindössze 1 perc 13 másodpercig tartott, ugyanis Gercsák ekkor újabb ipponnal megszerezte a sportág első magyar ifjúsági világbajnoki címét. Flórusz János tanítványa ebben az esztendőben már megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot, ezüstérmes volt az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, valamint a budapesti felnőtt kontinensviadalon a mezőny legfiatalabb tagjaként a hetedik helyen végzett.

Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.