Nem egyszerű Lakatos Márk élete. A másságát nyilvánosan vállaló stylist nem talál magának párt. Viszont egyik barátnője gyereket szeretne tőle.

A napokban többször is a legmélyebb érzéseiről vallott Lakatos Márk. A SuperTV2 Kasza! című show-jában elmesélte, hogy akár apa is lehetne. Fél évvel ezelőtt egy kedves barátnője kereste meg azzal a kéréssel, hogy lenne-e apja a tervezett gyermekének. A nő nem talált olyan párt magának, akivel tervezni tudna, azonban nagyon vágyik egy kisbabára, ezért fordult Márkhoz ezzel a kérdéssel. A stylist korábban, szülei válása miatt is, elutasította az apaság gondolatát, de most már egyre inkább foglalkoztatja a kérdés. Nemet mondott, de megindította a történet. A csatorna másik produkciójában, a Pimasz Úr ottalszik című műsorban pedig nem létező szerelmi életéről vallott. Papp Gergőnek elárulta, hogy nehéz a párkapcsolati élete, az intellektusával, igényeivel nagyon nehéz megtalálnia az ideális párt.

Forrás: SuperTV2

"Szerelem volt, nagy szerelem, de az is fura kapcsolat volt, ami nem tudott beteljesedni. Én azt hiszem, hogy a saját vonzalmaimat saját magammal sem tisztáztam teljesen. Kicsit fáraszt, hogy ez a homéroszi jelző van mellettem a köztudatban, mert közben olyan sok minden vagyok emellett" - mondta Márk, aki ennek ellenére nem érzi magányosnak magát. "Az embereknek a magányosság pejoratív jelentésű. Én ezt nem érzem. Én nagyon szeretek magamban lenni, magammal lenni és nagyon sok ember van körülöttem, akiknek igénylem a társaságát. Sok kapcsolatfüggőt ismerek, akik igazából saját magukkal nem akarnak szembesülni. De nem várom a nagy Őt. Amit nem ismerek, azt nem tudom várni. Elég jól elvagyok a saját életemmel. Romantikus vagyok, de nem vagyok kiborulva, hogy nincs mellettem az ágyban minden nap valaki."

Fegyveresek őrzik a magyar szépségkirálynőthttp://www.life.hu/legykepben/20130910-rakosi-annamari-szepsegkiralynot-testorok-orzik-balin-a-miss-world-versenyen.html Kasza Tibi bizarr nászajándéka Vajnáéknakhttp://www.life.hu/legykepben/20130910-kasza-tibi-zenesz-musorvezeto-provokativ-naszajandekot-adott-a-vajna-hazasparnak.html Szakított barátnőjével Kefirhttp://www.life.hu/legykepben/20130910-het-ev-egyuttlet-utan-szakitott-baratnojevel-kefir-a-vtech-enekese.html