Részegen érkezett a stúdióba a mulatós zenész

Részegen MC Columbo alkohol zenész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem engedték élő adásba MC Hawert, olyan részegen érkezett a Mokka stúdiójába.

Joshi Bharat vendége lett volna a mulatós celeb, ráadásul az elvonókúráról szóló blokkban, ugyanis két héttel ezelőtt feküdt a Merényi Gusztáv Kórház addiktológiai osztályán, ahol szenvedélybetegségét próbálták kezelni.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

Már reggel olyan részeg volt Mc Hawer, hogy nem volt képernyőképes. Az énekes csak a stúdió bejáratáig jutott, mert olyan állapotban érkezett meg reggel nyolckor a csatorna székházába, hogy nem engedték kamerák elé. Joshi Bharat így az élő műsor helyett a folyosón próbált lelket önteni belé.
"Szomorú ez a történet. Nem mondtuk ki, de láttuk mindnyájan, és éreztük is, hogy ivott. Ráadásul már reggel ilyen állapotban volt. Nem tudta kontrollálni magát, mindenen hangosan vihogott, olyan dolgokat mondott, amelyekről józan ember nem beszél. Nem hozhattuk abba a helyzetbe, hogy egy ország lássa ezt. Muszáj észbe kapnia, nehogy késő legyen. Nem volt túl jó bőrben" - mondta a Borsnak Joshi.

VV Éva ásványvízzel köszöntötte fel Alekoszthttp://www.life.hu/legykepben/20130910-vv-eva-nem-ivott-alekosz-a-valovilag4-gyoztese-szuletesnapjan.htmlSzabadlábon a halálos balesetet okozó sofőrhttp://www.life.hu/legykepben/20130910-szabo-jozsef-aki-a-gyanu-szerint-a-tragikus-buszbalesetet-okozta.htmlFérfi helyett nővel élne a magyar hírességhttp://www.life.hu/legykepben/20130906-karafiath-orsolya-kolto-irono-szivesebben-elne-egyutt-egy-novel-mint.htmlFegyveresek őrzik a magyar szépségkirálynőthttp://www.life.hu/legykepben/20130910-rakosi-annamari-szepsegkiralynot-testorok-orzik-balin-a-miss-world-versenyen.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.