ByeAlex rágerjedt Görög Zita lábaira

modell Görög Zita Hal a tortán Sütő Enikő ByeAlex énekes láb
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két magyar modell, Görög Zita és Sütő Enikő teljesen lenyűgözte ByeAlexot a SuperTv2 Hal a tortán című produkciójának jövő héten képenyőre kerülő adásában.

Az énekes megállapította: pont olyan lánytestvérre vágyik, mint Zita.Mint modta, simán el tudná képzelni nővérének a modellt, igaz, ha a lábaira néz nem a testvéri viszony jut az eszébe.
"Ha lenne nővérem, akkor olyat akarnék, mint Zita. Jó vele csipkelődni, veszi a poénokat, de ahogyan azt egy értelmes nővértől is elvárnám: ő is megfelelően távolságtartó az emberekkel, mégis (és ugyanakkor) rettentően barátságos lány. Persze ha meg nem fivér-nővér szemmel nézem: világbajnok lábai vannak!" - kommentálta találkozását a modellel a zenész, aki hallva az énekes faragatlan szavait, jóindulatúan ugyan, de kioktatta az illemszabályokról.

Forrás: Facebook/ByeAlex
Forrás: Facebook/ByeAlex

Sütő Enikő nemcsak a szépségével, de az intellektusával is lenyűgözte ByeAlexot.
"Csodálatos nő, érdekes ember és meglepően tájékozott. Bevallom férfiasan, nem tudtam, mire is számíthatok tőle pontosan. Annyit hallottam róla, hogy egy elismert exmodellről van szó, aki bejárta az egész világot. A műsor alatt pozitív benyomást tett rám; lehengerlő kisugárzással bíró hölgy. Mielőtt bementem a műsorba, utánanéztem neten, hogy pontosan mit is állít róla a média. Ne higgyetek el semmiféle szőke nős poént, amit vele kapcsolatosan sütnek el. Egy műveltségi vetélkedőben például sokan elvéreznének vele szemben, abban biztos vagyok."


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.