Újra kell fotózni Kiszel Tünde 2014-es naptárát

fotózás Kiszel Tünde naptár díva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Veszélybe került Kiszel Tünde jövő évi naptára. Tünde először választott női fotóst, akivel alaposan ráfázott.

Újítani akart a 13. alkalommal megjelenő, immár kultikusnak számító naptárján Kiszel Tünde, de első nekifutásra ez nem sikerült neki. Emiatt újra kell fotózni az egész naptárat.

Forrás: Maklári Tót Attila
Forrás: Maklári Tót Attila

Nézd meg galériánkban Tünde 3D-s naptárát!

"Az idei naptáram 3D -s, de jövőre is szerettem volna valami különlegességgel kedveskedni a rajongóimnak. Új fotóst választottam, hogy eredetei látásmódban készüljenek a képek, de nagyon melléfogtam. Nem lettek jók a képek, ráadásul a fotós lány sem volt megbízható. Én fizettem a gépébe, a memóriakártyát és az utolsó pillanatban, amikor már az egész stáb készen volt a munkára, még az is kiderült, hogy bébiszitterre van szüksége a gyerekének. Persze azt is én álltam, hogy haladjon a munka. Nagy csalódás volt, szerencsére azóta többen is jelentkeztek, hogy elkészítik a fotókat a naptáramhoz. Most vasárnap újra meg kell szerveznem a stábot és csak reménykedem, hogy az időjárás is kedvezni fog nekünk" - osztotta meg velünk Tünde.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.