Egy szám erejéig visszatér Cipő

halál zene szívelégtelenség dal kóma Republic Cipő zenekar visszatérés Bódi László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Felfedezni várost című dal hosszú ideje lapult a fiókban, ám egy készülő album munkálatai közben a Republicból kilépett gitáros, Tóth Zoltán eszébe jutott, milyen szép ajándék lehetne ez azoknak, akik a mai napig szeretik Cipőt - írja a Blikk.

Megható pillanat lesz minden Cipő-rajongónak, amikor meghallgatja a korábbi gitáros lemezét. Az albumon ugyanis egy olyan dal is hallható, amelyben maga Cipő "tér vissza a halálból" fél évvel azután, hogy örökre eltávozott.

Forrás: MTI/Kollányi Péter
Forrás: MTI/Kollányi Péter

"A lemezmunkák közepette jött az ötlet, hogy nagyszerű meglepetés lehetne belőle a rajongók számára. Az utolsó pillanatig próbáltam őrizni a titkot, hogy lehetőleg otthon, az első postán érkező CD-k kibontása után derüljön ki a meglepetés" - árulta el a zenész a Blikknek, aki korábban nemegyszer dolgozott már a Republic zenekartól függetlenül Cipővel.

Cipő egykori zenésztársai úgy döntöttek, folytatják a zenélést, ám Tóth Zoltán nem értett egyet a döntéssel, hogy Sipos F. Tamással folytatódjon a Republic, ezért kiszállt a zenekarból. Ennek ellenére a Húsvéti hó című lemeze emlékeztetni fog korábbi zenekarának hangzásvilágára.

Posztumusz díszpolgári címet kap Cipőhttp://www.life.hu/legykepben/20130729-bodi-laszlo-cipo-posztumusz-diszpolgari-cimet-kap.htmlKisvárda posztumusz díszpolgára lett Cipőhttp://www.life.hu/legykepben/20130710-bodi-laszlo-ciponek-posztumusz-diszpolgari-cimet-adomanyozott-kisvarda.htmlCipőre emlékeznek a Sziget mínusz 1. napjánhttp://www.life.hu/legykepben/20130625-cipore-emlekeznek-sziget-minusz-1-napjan.htmlCipőre emlékeznek a Szigetenhttp://www.life.hu/legykepben/20130620-cipo-emlekere-rendeznek-koncertet-a-sziget-fesztival-minusz-egyedik-napjan.htmlTeljesen kikészült Cipő mamájahttp://www.life.hu/gyogyulj/20130606-cipo-mamaja-gizi-neni-egyre-rosszabbul-viseli-hogy-bodi-laszlo.htmlCipő édesanyja fizette fia temetéséthttp://www.life.hu/szorakozz/20130421-a-republic-elhunyt-enekesenek-bodi-laszlo-ciponek-az-edesanyja-keptelen.htmlRetteg Cipő egykori barátnőjehttp://www.life.hu/legykepben/20130408-bodi-laszlo-cipo-a-republic-zenekar-frontemberenek-volt-baratnoje-retteg.htmlViszály tört ki Cipő családjábanhttp://www.life.hu/legykepben/20130403-bodi-laszlo-cipo-a-republic-frontemberenek-csaladjaban-viszaly-tort-ki.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.