avatás Republic Cipő botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Botrányba fulladt Szigetcsépen Cipő emlékkövének avatása. Az elhunyt énekes édesanyja szó szerint nekiesett a zenekar tagjainak. Abella Miklós, a Republic menedzsere a Life.hu-nak nyilatkozott az esetről.

Üvöltözés, kiabálás, pofonok - ezeknek lehettek szemtanúi azok, akik ott voltak Szigetcsépen, a márciusban elhunyt énekes emlékkövének avatásán. Cipő édesanyja, Gizi néni ugyanis megtiltotta, hogy a zenekar tagjai jelen legyenek az ünnepségen. A bandatagok viszont nem tettek eleget Gizi néni kérésének, aki meglátva őket szó szerint nekik esett. Először csak kiabált, üvöltözött, hogy takarodjanak a helyszínről, mert nincs joguk ott lenni, majd elindult feléjük - tudósít a Blikk.

Fotó: Tuba Zoltán - Origo
Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A kép Cipő édesanyjáról a márciusi temetésén készült

Gizi néni először a zenekar menedzserének akart lekeverni egy pofont, végül a menedzser és a Gizi néni közé ugró dobos, Nagy László Attila kapta a taslit. Gizi néni ezután Boros Csabának, a csapat basszusgitárosának támadt neki, akinek a nyakát karmolta meg. "Sajnáljuk, hogy Gizi néni nem tud meggyógyulni. Nem várunk nagy változást a viselkedésében csak annyit, hogy javuljon egészségileg. Mindig ilyen volt. Azóta sem kért bocsánatot, nem is vártuk el" - mondta Abella Miklós, a Republic menedzsere a Life.hu-nak.

"Cipő sírja Kerespestarcsán van, ez az incidens a házuknál történt, a házukkal szemben van egy kis tér, ott lett ez az emlékhely kialakítva. A szigetcsépi emberek hozták létre adakozásból, az önkormányzat is segített. A szigetcsépi legjobb barát, Kecskeméti János vállalása volt az emlékkő elkészülése" - tette hozzá a menedzser.

Az együttes és Gizi néni között akkor keletkezett feszültség, amikor a csapat tagjai bejelentették, Cipő halála után folytatják a zenélést. Cipő édesanyja szerint az együttes tagjai így meggyalázzák fia emlékét. Gizi nénin kívül nem értett egyet a folytatással Tóth Zoltán gitáros sem, aki kiszállt a bandából. Az együttes új énekese Sípos F. Tamás lett, aki Szily Nórának a Life.hu interjújában elmondta, számára hatalmas megtiszteltetés, hogy Cipő dalait énekelheti.

Az emlékkő-avatáson egyébként nem volt jelen Cipő özvegye és gyerekei sem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.