Eva Rezesová ittas vezetés vád büntetőper halálos közlekedési baleset sírás ítélet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A halálos balesetet okozó szlovák milliárdosnő akkor omlott össze, amikor rossz anyának nevezték. Tagadja az ittas vezetést. Pénteken akár ítélet is születhet az ügyben.

Perbeszédekkel folytatódott a Budapest Környéki Törvényszék épületében az Eva Rezesová szlovák állampolgár ellen indított büntetőper kedden. Az ügyész letöltendő börtönbüntetést kért, míg a védőügyvéd a vádlott felmentését kezdeményezte - tudósít az Origo.

Rezesová egy korábbi tárgyalásán Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A vád szerint a nő ittasan és gyorsan hajtott, amikor négy halálos áldozatot követelő közlekedési balesetet okozott egy évvel ezelőtt az M3-as autópályán. Rezesová tagadja, hogy alkoholt fogyasztott. A vádlott az utolsó szó jogán azt mondta, sajnálja, és mélyen együttérez az elhunytak családtagjaival. A történtek számára sem egyszerűek, ezzel élete végéig együtt kell élnie neki és családjának egyaránt. Hangsúlyozta, változatlanul ártatlannak érzi magát, ezért felmentését kérte a bíróságtól. A Velvet tudósítása szerint Rezesová a tárgyalás korábbi részében elsírta magát, miután előkerült egykori élettársának vallomása, aki azt mondta róla, hogy rossz anya volt. A tárgyalás pénteken reggel várhatóan ítélethirdetéssel folytatódik.

A szlovák milliomosnő ellen fordult exehttp://www.life.hu/legykepben/20131030-a-halalos-balesetet-okozo-eva-rezesova-szlovak-milliomosno-ellen-vallott.htmlIstván Dani: Lilu babát várhttp://www.life.hu/legykepben/20131120-istvan-dani-radios-viccelt-lilu-x-faktor-utani-rosszulletevel.htmlSzáguldozott és drogozott Rezesová?http://www.life.hu/legykepben/20130904-eva-rezesova-halalos-balesetet-okozo-szlovak-milliardosno-legutobbi-targyalasan-ujabb.htmlTagad a halálos balesetet okozó Rezesováhttp://www.life.hu/legykepben/20130827-eva-varholikova-rezesova-szlovak-milliardos-birosag-ele-allt-a-vad.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.