Keleti Györgyit egész eddigi élete során bántalmazták a férfiak, akik úgy érezték, csak fizikai erejükkel tudnak hatni erre a törékeny, de nagyon kemény nőre.

 

Vannak nők, akiket életükben sohasem üt meg egyetlenegy férfi sem, és vannak azok, akiket szinte minden partnerük üt-vág. Mi lehet Györgyiben, ami fizikai erőszakra sarkallja partnereit? 

Forrás: Facebook/Keleti Györgyi

"Újra megütött. Üvöltve kértem, hogy hagyja abba. Üvöltöttem, sikítottam, ahogy csak a torkomon kifért. Alig vagyok százhatvanöt centi, esélyem sem volt ellene a két méterével szemben, de valamiféle mélyről jövő, dühödt életösztön elemi erővel tört fel belőlem. Küzdöttem, harcoltam, pedig tudtam, hogy semmi értelme az egésznek. Tudtam, hogy meg akar ölni. Hogy megint be van drogozva és bosszút akar állni rajtam. Hogy miért? Azt maga sem tudta... Bosszút akart állni rajtam azért, hogy élek... Azért, mert vele ellentétben én a valóságban élek. Ő a rengeteg drogtól már rég nem. Engem hibáztatott a saját gyengeségéért. Úgy tett, ahogy általában a férfiak többsége, akik a gyenge nőkön töltik ki a saját elrontott életük miatt érzett keserűségüket.

- Sírj már egy kicsit. Na, tedd már meg a kedvemért, hogy sírsz egy kicsit! - üvöltötte. Rekedt volt a hangja, őszinte gyűlölettől csengett.
De nem ment. Nem tudtam sírni. Mert csak a testemnek fájt, a lelkemnek már rég nem. Ezt csak az a nő érti meg, akit már bántalmaztak (...). Eleinte egy-egy pofonnal indult, aztán a pokol következett. Eleinte bocsánatot kért, hozott ajándékot, virágot, együtt sírtunk, aztán szép lassan a hamis megbánás is elmaradt.
Miért is bánna meg bármit is egy férfi, aki azt hiszi, mindent megtehet egy nővel? S mily igaz is, hiszen a férfiak általában mindent meg is tehetnek a nőkkel. Telhet el akárhány évtized, jöhetnek a feministák meg egyéb jogvédő csoportok, a lényegen ez jottányit sem változtat: a nők örökre ki vannak szolgáltatva a férfiaknak.
Remegtem, ahogy újra és újra lesújtott rám. Éreztem, ahogy reccsen a csontom, ahogy beleverte a fejemet a fürdőkád szélébe. Tudtam, hogy el fogok ájulni, és hogy hamarosan mindennek vége lesz. Meghalok (...) Újra megragadott. Egy... Kettő... Három... Lehajtottam a fejemet, piros vér csöpögött le az arcomról a ruhámra. Eszembe jutott, hogy ha megérkezik a sajtó, milyen állapotban fognak lefotózni. Csupa vér vagyok. Majd így szólnak a szalagcímek, hogy "A híres politikus lányát vérbe fagyva találták!". Vicces, hogy az embernek a halál előtt milyen gondolatai támadnak...
Négy... Öt... Hat... Haldoklom. Mindjárt vége... Felemeltem a fejemet, ránéztem és elmosolyodtam. Valahol a távolból csörgést hallottam. Talán egy telefonét, de az is lehet, hogy csak képzeltem az egészet. Nem mindegy már?
Hét... Nyolc... Kilenc... Vajon hány másodperc van még hátra az életemből? Tényleg van mennyország? Ott ugye meleg lesz? Most annyira fázom.
Felnevettem. Nem tudom, hogy honnan tört elő a nevetés. A bensőm legmélyéről. Biztos, hogy én voltam? Az én hangom volt? Annak kellett lennie... Ösztönös volt.
Ki lehet nevetni a sorsot? Bele lehet nevetni a szemébe? Nem félek semmitől. Már nem. Nincs mit veszítenem...
Hirtelen minden elsötétült. Az utolsó kép, ami megjelent előttem, az arca volt. Bár nem is arc volt az, hanem inkább egy torz maszk, fekete szemekkel.
A férjemé."

 

 

Segítség bántalmazott nőknek:
NANE (Nőka Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület
Bántalmazott nők és gyerekek segélyvonala: 06-80-505-101 (este 6 és 10 között)