A legfontosabb hírek 2013-ban

hír 2010 fontos esemény
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amiről mindenki beszélt, ami az egész országot sokkolta vagy lázba hozta. A Life.hu összeszedte az év legjelentősebb híreit. 

Január:

Bejelentette lemondását Beatrix holland királynő,
mégpedig legidősebb fia, Vilmos Sándor javára.

Február:

Lezajlott a 85. Oscar-gála, ezúttal nagy meglepetések nélkül. A Legjobb film az Argó-akció lett, a legjobb női főszereplőnek járó szobrocskát Jennifer Lawrence vehette át a Napos oldalban nyújtott alakításáért, a Legjobb rendezőnek Ang Lee-t kiáltották ki, míg a Legjobb színész kategória nyertesének Daniel Day-Lewist választották meg a Lincolnban nyújtott alakításáért.
Még ebben a hónapban a 85 éves XVI. Benedek bejelentette, hogy február 28-án lemond tisztségéről. Fáradtságra hivatkozott.

Ferenc pápa Forrás: AFP

Utódja, Ferenc pápa, akinek beiktatási szertartása márciusban kezdődött.
Nagy botrányt kavart, hogy megölte barátnőjét Oscar Pistorius. A művégtagokkal versenyző olimpikon pere 2014-ben folytatódik. A vád szerint gyilkosság történt, a védelem szerint tragikus félreértésről van szó.

Március:

A hónap elején érkezett a hír, hogy meghalt Hugo Chávez venezuelai elnök. Az 59 éves diktátorral a rák végzett.

Bódi László, Cipő Forrás: MTI/Kollányi Péter

Egy legendát vesztett el az ország és a zenei szakma, amikor meghalt Bódi László, Cipő, a Republic énekese. Mindössze 47 éves volt. Évek óta szívproblémákkal küzdött, halála előtt néhány héttel már csak a gépek tartották életben, kómába is esett. Cipő halála után Republic 67 néven folytatják a zenélést a tagok, amelynek énekese Sipos F. Tamás lett. Cipő édesanyja a mai napig nem tudott megbékélni azzal, hogy a csapat tagjai a történtek után is folytatják a zenélést. Csak Tóth Zoltán gitáros volt hasonló véleményen, aki kiszállt a bandából.

Gerendás Péter Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Nagy vihart kavart Gerendás Péter Facebook-bejegyzése, miszerint végleg elhagyja az országot, amely szerinte élhetetlenné vált. A zenész azonban úgy tűnik, mégis kis hazánkban ragadt. Novemberben a TV2-nek mesélt maradása okáról és arról, hogy a szeretetből próbál építkezni.
Március idusát nem felejtjük el egyhamar: havazás és szélvihar söpört végig az országon, ezrek rekedtek és éjszakáztak az utakon, a rendkívüli időjárási helyzet miatt katasztrófariadót rendeltek el.

Április:

Fekete hónap, számos fájdalmas halálhírrel és szerencsétlenséggel: április elején megölték Király Tamás híres magyar divattervezőt. Otthonában végeztek vele. A tettest elfogták, aki bevallotta, hogy ittasan, bedrogozva cselekedett.
Megszületett az ítélet a Bándy Kata-gyilkossággal kapcsolatban: a tettes, P. László életfogytig tartó fegyházbüntetést és tíz év közügyektől való eltiltást kapott.

Margaret Thatcher Forrás: AFP

Gyászba borult Nagy-Britannia: hosszú betegség után 87 éves korában meghalt az egykori miniszterelnök, Margaret Thatcher. A Vaslady stroke-ot kapott.
Ebben a hónapban veszítettük el a legendás zsurnalisztát, Sebők Jánost, aki a Magyarországon későn kifejlődő zenei újságírás egyik legfontosabb alakja volt.
Nincs már közöttünk Tocsik Márta ügyvédnő és Szalai Annamária, az NMHH elnöke sem.
A legszörnyűbb hír áprilisból a bostoni merénylet: április 15-én több robbantás is történt a Boston Maraton helyszínén, a cél közelében. Rengetegen megsérültek, legalább hárman meghaltak.

Május:

Május 6-án megszületett ördög Nóra és Nánási Pál kislánya, az ország egyik kedvenc babája, Mici, akit sokáig csak "részletekben" lehetett látni.

Szebeni István Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

A hónap közepén kirúgták a köztévéből Szebeni Istvánt, mert káromkodott. Azóta már új munkája van: a Parlament tévénél dolgozik.

ByeAlex Forrás: Facebook/ByeAlex

Dánia nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált Malmőben, ahol Magyarország a 10. helyen végzett ByeAlex Kedvesem című dalának köszönhetően.

Erőss Zsolt és Kiss Péter Forrás: Facebook/Erőss Zsolt, MTI/Kallos Bea

Két magyar kiválóságunk is odaveszett májusban: Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók, akik a Kancsendzönga-expedíció során egy sikeres csúcsmászás után eltűntek a hegyen ereszkedés közben. Valószínű, megfagytak vagy lezuhantak. Kiss Péter holttestét később megtalálták.
Szintén a hónap végén hagyta itt a földi létet Bárdy György, Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész.

Június:

A hónap elején veszélyhelyzetet rendelt el a kormányfő a Duna áradása miatt. A víz után a hőség okozott problémát: sorra dőltek meg a melegrekordok.
Megszületett az ítélet Szita Bence ügyében: mindhárom vádlottat tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság a tavaly ősszel meggyilkolt 11 éves kisfiú perében.

Attraction Forrás: MTI/Beliczay László

Óriási magyar sikernek örülhettünk: az Attraction megnyerte a Britain's Got Talent tehetségkutatót és egy csapásra világhírűvé váltak. Már az angol királynő előtt is felléptek.
81 éves korában elhunyt Horn Gyula egykori miniszterelnök. Nyughelye a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található.

James Gandolfini Forrás: HBO

Ekkoriban vesztettük el a Maffiózók sztárját, James Gandolfinit is. A világhírű színésszel szívroham végzett.

Kocsis Korinna Fotó: Tv2

Senki nem felejti el azt a jelenetet A Királynő című műsorból, amikor Kocsis Korinna nem vette át a koronát. A szépség szokatlan húzása sokba kerülhet, másfél millió forintot követel tőle a szépségkirálynő-választást lebonyolító Magyarország Szépe Kft., amelyet Sarka Kata vezet.

Július:

Tragédia történt a Cirque du Soleil
Las Vegas-i előadása közben: 15 méterről zuhant a mélybe a párizsi születésű Sarah Guyard-Guillo. A kétgyerekes édesanya biztosítókötele kioldódott, így történt a szerencsétlenség.
Saját kezével vetett véget életének Olvasztó Imre, az Indul a bakterház című nagysikerű vígjáték egykori Regős Bendegúza. 47 éves volt.

Cory Monteith Forrás: AFP

Vancouveri hotelszobájában találták holtan Cory Monteith színészt, aki a Glee - Sztárok leszünk sorozatban játszott. Heroin- és alkoholmérgezés okozta halálát.
Európa egyik legsúlyosabb vonatszerencsétlensége Spanyolországban történt. A csaknem 80 halálos áldozattal járó katasztrófát a mozdonyvezető okozta, aki elismerte a gondatlanságot.

Katalin, Vilmos és a kis György Forrás: Dukeandduchessofcambridge.org

Egy egész világ várt arra, hogy megszülessen a legifjabb brit trónörökös, Katalin és Vilmos első gyereke, György.

Augusztus:

Világbajnok lett a magyar férfi vízilabda-válogatott
: a barcelonai vizes vb döntőjében 8-7-re nyert Montenegró ellen.

Szellő István Forrás: RTLKLUB/Sajtóklub

Meghalt Szellő István ikergyermekeinek anyja, Naim Renáta. A tragédia után a híradós - bár éveken át alig látogatta a Renátával közös gyermekeit - azt mondta, hogy gondoskodni fog róluk.
A hónap elején hatalmas detonáció volt egy óbudai házban. Ketten meghaltak, amikor egy második világháborús aknagránát-test robbant fel.
Augusztus 18-án leszállt az első Sólyom gép. Az új magyar légitársaság azonban még el sem indult, már becsődölt.

Andy Vajna és Tímea Forrás: Facebook/Vajna Tímea

Világraszóló lagzit ült Los Angelesben Andy Vajna filmproducer és neje, Vajna Tímea. A mesés lagzit Bora Borán pihente ki a pár.
Az ombudsman szerint hibázott a gyermekorvos az Agárdon éhen halt kisfiú ügyében. Szülei alig adtak neki enni és inni, azt hitték, elég, ha fénnyel táplálják. A gyerek a halálakor csak négy és fél kiló volt.
A hónap végén megszületett a jogerős ítélet Bándy Kata ügyében - életfogytiglanra ítélte Péntek Lászlót a Pécsi Ítélőtábla a rendőrségi pszichológus meggyilkolása miatt. Enyhítettek a büntetésén, mert 40 év múlva feltételesen szabadlábra bocsátható.

Szeptember:

Férjhez ment Orbán Viktor miniszterelnök lánya
,
Ráhel. Ruhája és cipője csodálatos volt, a szertartáson számos ismert magyar politikus vett részt.
Súlyos közúti balesetet szenvedett a Győr női kosárlabdacsapatát szállító busz. A szerencsétlenségben Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző életét vesztette. Több játékos súlyosan megsérült.

Costa Concordia Forrás: AFP

Megfeszített munka után végre felállították az oldalára dőlt Costa Concordia óceánjárót, amely 2012. január 13-án éjjel feneklett meg, amikor a toszkán partok közelében fekvő Giglio szigeténél sziklának ütközött, majd az oldalára fordult. A szerencsétlenségben 32 ember - köztük a hajón zenészként dolgozó magyar Fehér Sándor - vesztette életét.
Kiosztották a televíziós Oscarként is emlegetett elismeréseket, az Emmy-díjakat.
Brutális gyilkosság áldozata lett egy kocogó nő Soroksáron. Az eset nagy vihart kavart, a nyomozás még folyik, a tettesek még mindig nem kerültek elő.

Október:

Életét vesztette Kínában Kováts Viktor extrémsportoló, a szárnyasruhás ugrás magyar nemzeti bajnoka. Egy sikertelen próbaugrás miatt lezuhant a Hunan tartományi Tienmen-hegy völgyében.

November:

Sosem látott pusztítást okozott a Fülöp-szigeteken a Haiyan tájfun, amely több ezer halálos áldozatot szedett és ezreket tett földönfutóvá.

Eva Rezesová Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Sokan felhördültek, amikor az ittasan halálos balesetet okozó szlovák Eva Rezesovát házi őrizetbe helyezték. A nőt azóta visszavitték a börtönbe.

December:

Egy tragikus autóbalesetben életét vesztette Paul Walker, a Halálos iramban című filmek sztárja. A kocsit a színész barátja, Roger Rodas vezette.

Nelson Mandela Forrás: AFP

95 évesen korában elhunyt Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnöke, Nobel-békedíjas politikus, emberi jogi harcos, a faji megkülönböztetés elleni harc világszerte ismert jelképe.

Danics Dóra Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Danics Dóra nyerte a 2013-as X-Faktort. A műsor történetében először győzött női versenyző. A második helyen a ByTheWay végzett, a bronzérem pedig Krasznai Tündéé lett, akit pornós múltja miatt nem engedték énekelni a parlamenti gyermekkarácsonyon.
Elhunyt Törőcsik Mari férje, Maár Gyula Balázs- és Kossuth-díjas filmrendező, forgatókönyvíró.

Michael Schumacher - még több fotóért a hétszeres világbajnokról kattints ide! Forrás: Origo

Súlyos síbalesetet szenvedett a francia Alpokban a hétszeres F1-világbajnok. Michael Schumachernél továbbra is fenntartják a mesterséges kómát és azon dolgoznak orvosai, hogy ne nőjön a koponyaűri nyomás. Az egész világ drukkol neki, reméljük, gyorsan felépül az egykori pilóta.

A Fradi trinidadi focistájának életét sajnos már nem tudták megmenteni, miután néhány nappal ezelőtt agyvérzést kapott: Akeem Adams mindössze 22 éves volt.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Barátainál húzza meg magát Krasznai Tündehttp://www.life.hu/legykepben/20131223-krasznai-tunde-a-2013-as-x-faktor-3-helyezettje-baratainal-huzza-meg-magat-budapesten-amig-nem.htmlVajna Tímea babázikhttp://www.life.hu/legykepben/20131223-andy-vajna-filmproducer-neje-vajna-timea-egy-elethu-babaval-pozol.htmlDráma – ledobta fiát egy New York-i felhőkarcolórólhttp://www.life.hu/legykepben/20131223-egy-brooklyni-ferfi-ledobta-haromeves-kisfiat-az-52-emeletes-felhokarcolorol-majd-o-maga-is-utana.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.