VV Simon furább, mint gondolnánk

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu -
Villa Sinom csodabogarak ValóVilág6 különcség titok villalakó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fény derült a VV 6 csodabogarának titkaira! Sörrel most hajat és ha úgy tartja kedve, menstruál is.

A fura fiú az elsők között költözött be a ValóVilág 6 villájába. Ő az első, akire csodálkozva felkaptuk a fejünket, mert kitűnik a gyúrós pasik és cicababák csapatából. Akárcsak mi, egyelőre újdonsült lakótársai sem tudják hova tenni a bogaras srácot, aki egy-két titkot elárult magáról.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Simon azt vallja, hogy ő káosz professzor, aki pedig nem veszi a humorát, az meg is érdemli. A szülei értelmiségi emberek. Édesapja jogi végzettséggel rendelkezik és rendőrként dolgozik. Édesanyja tanárnő. Bevallása szerint alkohollal és drogokkal nem él. Filozofikus észjárását pedig annak köszönheti, hogy kettő helyett három agyféltekét használ. A csajok általában nyolc hónapig bírják mellette, utána fejvesztve menekülnek tőle. A szórakozott fiú a Hír24-nek azt is bevallotta, akár a csajok, ő is imádja az ízesített sört, amivel időnként hajat is mos. Ha úgy tartja kedve, talán még menstruál is. Az talány, hogy ezt miként teszi és milyen formában, de ezt nem is feszegetnénk.

Újabb cicababa költözik a VV Villábahttp://www.life.hu/legykepben/20140114-dorka-a-szoke-cicababa-a-valo-vilag-6-legujabb-bekoltozoje.htmlSzulák berágott, felmondással fenyegette meg a színházathttp://www.life.hu/legykepben/20140114-szulak-hirtelen-felmondott-a-jatekszinnel.htmlLuxusmárkafüggő VV Aureliohttp://www.life.hu/legykepben/20140113-luxus-marka-armani-fuggo-vv-aurelio.htmlFresh Andi fogyókúrával kezdi az évethttp://www.life.hu/legykepben/20140110-fresh-andi-fogyokuraval-kezdi-az-evet.htmlKi szexel leghamarabb a VV-Villában - Videó (18+)http://www.life.hu/legykepben/20140112-katz-david-videojaban-vv-simon-vv-aurelio-vv-alexa-vv-iza-vv-charlotte-es-vv-zsolt.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.