Máris kirabolták a hajléktalan lottómilliomost

Forrás: RTLKlub -
nyeremény hajléktalan lottó pénz rablás szerencse autó lottójáték
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Interjú a hajléktalanból lett lottómilliomossal című cikkünkben beszámoltunk róla, hogy az 55 éves Andraschek László 630 millió forintot  nyert a lottón. A nyilvános szereplést vállaló nyertest azonban máris kirabolták.

"Nem lett könnyebb az élete Andraschek Lászlónak, amióta hajléktalanként 630 millió forintot nyert a lottón. Otthonába betörtek, és még az autója is az árokban kötött ki" - írja a Bors.

Forrás: RTLKlub

A lap információ szerint László egy csapásra az érdeklődés középpontjába került, ugyanis arccal és névvel felvállalta, hogy nyert a Skandináv lottón. "Egész nap csöng a telefonom, legalább százan hívtak már" - nyilatkozta a lottónyertes, aki bevallotta, hogy nagyon meglepte a hirtelen jött felhajtás.

Korábban még senki sem vállalta fel nyilvánosan, hogy ekkora pénzt nyert Magyarországon. "Úgy érzem magam, mintha Győzike lennék, de én nem akarok sztár lenni" - tette hozzá a szerencsés férfi, aki mára megbánta, hogy a nyilvánosság elé állt.

Kamu vagy igazság a mexikói hajótörött sztorija? http://www.life.hu/news/20140205-jose-ivan-mexikoi-hajotorott-tortenete-meder-aron-vitorlazo-szerint-valosagos-is-lehet.htmlA világsajtó pillanatok alatt felkapta a Marshall-szigeteknél előkerült mexikói "hajótörött" férfi történetét. A magát Jose Ivanként azonosító illető a 16 hónap alatt 13 ezer kilométert hánykolódott, és azt állítja, hogy teknőst, halat és madarakat evett, amikor pedig nem volt eső, teknősvért ivott. Sokan azonban a sztori valóságosságában kételkednek. NewsOrigoPlus-size Disney-hercegnőkért harcol egy tinédzserhttp://www.life.hu/news/20140205-jewel-moore-amerikai-tinedzser-lany-kerelmet-nyujtott-be-a-disney-nek-hogy-plus-size-hercegnok.htmlJewel Moore kérvényt nyújtott be a Disney-nek, amelyben arra kéri a rajzfilmgyártót, ne csak vékony és tökéletes hercegnőket szerepeltessen meséiben.NewsOrigoFelgyújtotta otthonát, mert megtiltották, hogy maszturbáljonhttp://www.life.hu/news/20140205-kenneth-haskins-felgyujtotta-az-epuletet-amiben-lakott-amiert-szomszedjai-raszoltak-ne.htmlKenneth Haskins ablaka előtt végzett önkielégítését megelégelték szomszédjai, akik szépen megkérték, fejezze be. A férfi válaszként felgyújtotta a lakóépületet.News--Így dől el 10 ezer iPhonehttp://www.life.hu/news/20140205-10-ezer-darab-iphone-5-dominokent-dol-el.htmlEgy reklámfilmben a Domino Day mintájára esnek hanyatt a készülékek. Nagyon laza.NewsOrigoFonalemberek csodálatos világahttp://www.life.hu/news/20140204-vilagjaro-fonalemberek-vagyis-vicces-telefondiszek-kep-galieriaja.htmlEmlékeztek még az Amélie csodálatos élete című francia filmre, amelyben a jótét lélek Amélie édesapja kerti törpéjét küldi világ körüli útra? Most mi is megtaláltuk a világutazó fonalembereket, akik már szebbnél szebb tájakon jártak. Bemutatjuk nektek a Görögországból érkezett Zantét, a spanyol Huánt, a thaiföldi Szamit, a magyar Zoét és barátaik világát.NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.