Lorán Lenke: "Fáj, hogy nem tudtam elbúcsúzni"

Forrás: MTI -
búcsú Lorán Lenke temetés barátság fájdalom Csala Zsuzsa
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A komika fájlalja, hogy az utóbbi időben elszakadt a nemrég elhunyt Csala Zsuzsától, így búcsút sem tudott venni tőle.

Csendben gyászolja barátnőjét és pályatársát Lorán Lenke. Ahogy a Life.hu is beszámolt róla, Csala Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő életének 81. életévében hunyt el. A két komikát 40 éves barátság kötötte össze, nem csak a színpadon szerepeltek együtt, így nem csoda, hogy Lorán Lenkét megviselik a történtek.

Forrás: MTI/Zih Zsolt

„Rettenetesen megérintett a halála. Egy örök életen keresztül őrzöm majd az emlékét. Bennem van valamiféle öregkori ragaszkodás a nosztalgiázáshoz. Úgy érzem, ki kell engednem a szomorúságot magamból, ezért emlékezem" – árulta el a Blikknek. „Igazi barátság volt a miénk. Ha kellett, mi voltunk a két Dundus, sosem rivalizáltunk, nagyon szerettük egymást" – tette hozzá.

Lorán Lenke és Csala Zsuzsa azonban évek óta nem lépett fel közösen, sőt egy ideje nem is beszéltek. Ennek az volt az oka, hogy Csala depressziója miatt elvonult a nyilvánosság és a barátok elől. „Nagyon-nagyon sajnálom, hogy hónapok óta telefonon sem beszéltünk. Korábban hívtam, hogy jöjjön be a városba, üljünk be a kedvenc helyünkre, és beszélgessünk egy jót, de az utóbbi időben ki sem mozdult otthonról. Az ember pedig nem gondolja, hogy egyik napról a másikra elveszíti az egyik legjobb barátját. Szörnyű, hogy nem tudtunk egymástól elbúcsúzni" – kesergett a művésznő, aki azt is bevallotta, bár nagyon fáj neki barátnője elvesztése, Csala Zsuzsa temetésén mégsem lesz ott.

„Nem fogok tudni elmenni. Egyrészt azért, mert nem szeretek temetőbe járni. Van bennem egyfajta félelem, hogy a következő névtáblán már az én nevem szerepel majd... Másrészt pedig úgy tudom, a temetés nem is Budapesten lesz, és én, aki az utca elejéig sétálok csak el, nem vállalom ezt a hosszú utat."

Elhunyt Csala Zsuzsa - A Jászai Mari-díjas színésznő 81 éves volthttp://www.life.hu/kult/20140222-81-evesen-elhunyt-csala-zsuzsa.htmlMeghalt Csala Zsuzsa Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész - közölték a Vidám Színpad vezetői szombaton. A színésznő életének 81. életévében hunyt el - olvasható a Böröndi Tamás, a Vidámszínpad ügyvezetője és Straub Dezső művészeti vezető által jegyzett közleményben. Csala Zsuzsát a Vidám Színpad saját halottjának tekinti.KultTeljes lett Nánási Pál családjahttp://www.life.hu/news/20140226-nanasi-pal-fotomuvesz-ordog-nora-es-mici-mellett-mar-pityuval-is-kiegeszitette-a-csaladi-portret.htmlA fotóművész újabb csodálatos, fekete-fehér felvételén már a teljes família megjelenik! Erre vártunk!NewsOrigoA magyar konyháért rajong az egész világhttp://www.life.hu/news/20140226-33-magyar-etel-amelyet-minden-kulfoldinek-meg-kell-kostolnia-a-buzzfeed-oldala-szerint.htmlEgy amerikai oldal összegyűjtötte azt a 33 magyar finomságot, amelyet mindenkinek meg kell kóstolnia.NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.