Elfogták a Kőbányán holtan talált fiatal lány gyilkosát

Forrás: Thinkstock -
halál gyilkos rendőrség Kőbánya vallomás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Őrizetbe vett a rendőrség egy 33 éves balassagyarmati férfit, akit a X. kerületi Zágrábi utcában holtan talált 17 éves lány megölésével gyanúsítanak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján. A férfi beismerő vallomást tett.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy 2014. március 4-én reggel egy járókelő figyelt fel a földön fekvő, életjeleket nem mutató fiatalkorú nőre. A helyszínre érkező mentők megállapították a halál beálltát, a rendőrségi szemlebizottság pedig azt, hogy a 17 éves lány bűncselekmény áldozata lett.

Forrás: Thinkstock

A tanúkihallgatások és az adatgyűjtés eredményeként a BRFK életvédelmi osztályának nyomozói azonosították a bűncselekmény gyanúsítottját. A rendőrség adatai szerint Gy. Attila március 4-én 2 óra és 3 óra között a kőbányai Zágrábi utcában egy trafóház mellett, egy ott leparkolt gépjárműben leszúrta a fiatalkorú lányt, azt követően a holttestet kitette a járműből, majd elhajtott.

A férfi beismerő vallomást tett.

Megöltek egy fiatal nőt Kőbányánhttp://www.life.hu/news/20140304-holtan-talaltak-egy-18-eves-lanyt-keddre-virradora-budapesten-x-keruleteben.htmlHoltan találtak egy 18 éves lányt keddre virradóra Budapest X. kerületében.NewsSzétrobbant egy lakás Kőbányánhttp://www.origo.hu/itthon/20130212-szetrobbant-egy-lakas-kobanyan.htmlGázrobbanás volt a X. kerületben egy Ónodi utcai lakásban, a lakás teljesen kiégett. Egy fiatalember életveszélyesen megsérült.ItthonGyilkos pók hálója volt a banánonhttp://www.life.hu/news/20140311-egy-staffordshire-i-csalad-gyilkos-pok-halojat-talalta-egy-bananon-el-kellett-hagyniuk-otthonukat.htmlPórul járt a banánvásárlással egy staffordshire-i család. A gyümölcsön egy gyanús foltot találtak, amelyről először azt hitték, penész. Kiderült: tévedtek, a a brazil banánon egy háló volt, amit a világ egyik legmérgezőbb pókjai szőhettek. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.