Kalandos úton jutott ösztöndíjhoz Hien

Fotó: Rostás Bianka/Life.hu -
Amerika egyetem ösztöndíj Hien
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hien A Nagy Duett adásában jelentette be, hogy ösztöndíjjal felvették a világ legjobb zenei egyetemére, a bostoni Berklee-re. A felvételt megelőző személyes meghallgatásra Barcelonába kellett utaznia, ahol majdnem meghiúsult élete legnagyobb álma.

Az egyetem munkatársai Európában tartottak személyes meghallgatást azoknak a jelentkezőknek, akiket a beküldött pályázati anyagul alapján esélyesnek tartottak arra, hogy bekerüljenek az iskolába.
Hien A Nagy Duett első és második adása között utazott el Barcelonába, és csak csütörtökön, az adás előtt két nappal érkezett haza, majd rohamtempóban kezdte el a felkészülést a vasárnapi produkcióra Cookyval.

Fotó: Rostás Bianka/Life.hu


„Édesanyám kísért el Barcelonába, ahol három napot töltöttünk. Egész napos meghallgatás várt rám, ahonnan majdnem elkéstem. A taxisofőr nem tudott angolul, teljesen más helyre fuvarozott el, mint ahová mennem kellett. Már 10 perccel a meghallgatás időpontja után jártunk, bennem összeomlott minden. Végigfutott rajtam, hogy itt állok álmaim kapui előtt, és egy taxisofőr elrontja az életemet. Sikerült felhívnom a meghallgatás helyét, majd odaadtam a taxisofőrnek a telefont, hogy beszéljék meg, hová kell mennem. Megnyugtattak, hogy ne aggódjak, várnak rám. Mindenkinek egy nagy próbatermet biztosítottak a felkészülésre, zongorával, dobfelszereléssel, tükörrel, mindent megteremtettek, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Bőven volt időm felkészülni. Elénekeltem két dalt, majd zeneelméleti kérdésekre válaszoltam. Utána adtak három kottát, amit ott helyben kellett szöveggel együtt elénekelni. Ezt követően angolul a motivációmról, céljaimról beszélgettünk. Úgy éreztem, hogy mindent megtettem, és egyáltalán nem aggódtam, hogy nem sikerült a meghallgatás. Volt kilátásban alternatíva, Londonban folytattam volna a tanulmányaimat. Amikor március 1-jén megjött az eredmény, hogy megkaptam az ösztöndíjat, elsírtam magamat és sokkos állapotba kerültem, anyukám pedig velem sírt" - mesélte Hien, aki már májusban megkezdhetné a tanulmányait, de egy évet inkább halasztott, és csak jövőre költözik a tengerentúlra.

Vérnyulak ejtették rabul Hient http://www.life.hu/bulvar/20140120-hien-enekesnot-vernyulak-ejtettek-rabul.htmlEgészen kicsi kora óta odavan a tapsifülesekért Hien. A gyönyörű énekesnő óvodás korában kizárólag nyuszis pizsamában hajtotta álomra a fejét, gyerekszobája nyuszis játékokkal volt teli, sőt, addig unszolta a szüleit, hogy saját nyulat is kapott. TV + BulvárHien menyasszony letthttp://www.life.hu/bulvar/20131022-hient-a-megasztar-enekesnojet-eskuvoi-magazinba-fotoztak.htmlCsodás menyasszony lenne Hienből! A Megasztár felfedezettje esküvő nélkül is kipróbálhatta, melyik ruhában mutatna a legjobban élete egyik legszebb napján.TV + BulvárÍgy támogatták Hient a szüleihttp://www.life.hu/bulvar/20131021-hien-az-egy-kave-szily-noranak-mesel.htmlA Megasztárban feltűnt énekesnő, Hien Szily Nóra sztárszerzőnknek gyerekkorról, karrierről és szerelemről mesélt.TV + Bulvár

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.