Ki nyeri A Nagy Duettet?

TV2 A Nagy Duett Majoros Hajnalka Cooky Kasza Tibor Pokorny Lia Dolhai Attila Hien Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A TV2 A Nagy Duettjének harmadik szériája viccességében egyáltalán nem maradt el az előző kettőtől. Aki szereti az énekes-táncos műsorokat, az bizonyára jól szórakozott a a párosok produkcióin, és szinte az is biztos, hogy mostanra mindenki választott kedvencet magának. Elkezdődött a visszaszámlálás, és ma este kiderül, melyik páros lesz a győztes, mi pedig sorra vesszük, miért nagyon szerethető mind a három döntőbe jutott duó. 

Három páros áll - két körben - színpadra vasárnap este, ám az egyáltalán nem biztos, hogy az aktuális produkciójuk dönti el a "verseny" végkimenetelét. Mint ahogy a műsorfolyam alatt sem feltétlenül mindig a leggyengébb produkció előadói estek ki, A Nagy Duett leginkább a szimpátiáról szól, ami persze egyáltalán nem baj. Ezzel egyébként a zsűritag, Kasza Tibor is egyetért, és azt vallja, nagyon fontos, hogy a párosok mozgósítani tudják saját rajongótáboraikat.

A legcukibbak

A Cooky-Hien párost vitathatatlanul 2004-es A Nagy Duett legcukibb, legszeretetreméltóbb duettjének nevezhetjük. A vietnámi származású exmegasztáros és a francia gyökerekkel büszkélkedő rádiós minden produkciójukban a maximálisan odatették magukat, és nem ritkán megható produkcióval varázsoltak el minket. Őket látva még azt is elfelejtettük, hogy Cooky énektudása a sok-sok gyakorlás ellenére is rengeteg kívánnivalót hagy maga után, az pedig különösen vonzóvá tette produkcióikat, hogy lelkesedésük nem hagyott alább a - sokszor - kemény kritikák hatására sem.

A legsokoldalúbbak

Amíg Cooky és Hien a cukisággal és gyermeki lelkesedéssel, addig Pokorny Lia és Dolhai Attila a sokoldalúsággal lopták be magukat a szívünkbe. Őket egyszerűen nem lehetett megunni, ugyanis szinte minden stílusban - a cigányzenétől, a rockon át a popig és metálig - megmutatták magukat. Persze, könnyű dolguk volt, hiszen mindketten profi és népszerű előadóművészek, így a színpadi jelenlétet minden más párosnál jobban megvalósították. Ha úgy érezték, hogy az előző heti produkciójuk nem volt elég pörgős, a következő hétre biztosan valami "tök állattal" készültek.

A legprofibbak:

A legnagyobb meglepetést a Majoros Hajni-Király Viktor-duó okozta. Dundikát hallva szinte majdnem meg is feledkeztünk arról, hogy ő a páros amatőr tagja, ugyanis teljes értékű partnere volt Király Viktornak a hangi kvalitások terén is. Hajniról az is kiderült, hogy korábban énekesnői ambíciókat is dédelgetett és most a sikerük kapcsán ismét kacérkodik a zenei tanulmányok gondolatával. Ha kritika érte őket, az maximum azért, mert igyekeztek mindig a biztonsági zónán belül maradni. Persze ez nem baj, hiszen lehet, hogy éppen ez volt a záloga annak, hogy bár többször is nagyon viccesek voltak, nevetségesek soha.

Nos, neked melyik páros a kedvenced? Ki nyerje A Nagy Duettet? Szavazz!

Kinek szurkolsz A Nagy Duett vasárnapi döntőjében?

Kirúgástól félhetnek a Jóban Rosszban sztárjaihttp://www.life.hu/bulvar/20140326-a-tv2-joban-rosszban-sorozatanak-szereploi-felnek-hogy-a-producer-nagy-tamas-tavozasaval-nekik-is.htmlAhogy a Life.hu megírta, március 25-ével szerződést bontott egymással a TV2 és a Jóban Rosszban producere, Nagy Tamás Grande. A sorozatszereplők saját elmondásuk szerint a médiából tudták meg főnökük távozását, azóta pedig kiderült, hogy Rónai Lilit, Márti megformálóját is kiírják a sorozatból.TV + BulvárOrigoÁprilis 5-én indul a Szombat Esti Lázhttp://www.life.hu/bulvar/20140324-az-rtl-klub-szombat-esti-laz-cimu-musora-2014-aprilis-5-en-indul.htmlAhogy a Life.hu megírta, a Csillag Születik helyett a Szombat Esti Lázat tűzi műsorára az RTL Klub. TV + BulvárMTI/Balázs AttilaAktképek készültek Fábián Anitárólhttp://www.life.hu/bulvar/20140320-a-tv2-joban-rosszban-szereploje-fabian-anita-elmondta-fiatal-koraban-aktkepek-is-keszultek-rola.htmlA színésznő jó szívvel emlékszik vissza azokra az időkre, amikor Pécsett - egy-egy fotó erejéig - akár lenge ruhában állt kamerák elé.TV + Bulvár



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.