Hajós András TV2 Friderikusz tanuló Hajdu Luca Berki Artur Az ének iskolája sírás gondozó Bordács Arnold Szulák Andrea Szandi tehetség Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyik percben sírtunk, a másik percben nevettünk a cuki kis nebulókon, akiket ebben az évben is több száz tehetséges gyermek közül választott ki a zsűri.

Hajós András ismét humorbonbonokkal brillírozott, Szulák Andrea meghatódott, Szandi majd' kiugrott a bőréből, Király Viktor bájosan sütizett a legkisebb nebulóval. Fridi pedig a tavalyi évadhoz hasonlóan ismét számára szokatlan kalandokba bonyolódott. Targoncával „utazott", jégpályára lépett és jegyet próbált lyukasztani a villamoson. A 16 fős osztály fele összeállt. Nézzük, kik a Life.hu favoritjai.

Berki Artúr és apukája Forrás: TV2

A 13 éves Berki Artúr a Váradi Roma Café egykori zongoristája, Berki Artúr fia. Az énekespalántának az ereiben csorog a zene, a stílusa pedig kifogástalan. „Nyakkendő, ing, ez mindig megvan, az elegancia fontos a számomra" – mondta mosolyogva Artúr, aki felvételizni készül a Bartók Béla Konzervatóriumba. Hajós Andrásnak felcsillant a szeme, amikor meglátta a családot. „Apukával részben együtt nőttünk fel. Kamaszkorunkban együtt mulatoztunk, tanultunk" – idézte fel emlékeit a zsűritag. Szulák Andi megdicsérte a fiút, hogy milyen csinos. Artúr produkciójával minket is elvarázsolt. A „Let it be" című dalt tökéletes hanggal és finom érzelmekkel adta elő. A zenészcsemetének, aki Hajós András osztályába került, jó esélye van arra, hogy osztályelső legyen.

Bordács Arnold testvéreivel és nevelőjével Forrás: TV2

A komoly nagyfiú után egy édes kisfiú következett. Bordács Arnold 11 éves és a pilisi gyermekotthonban nevelkedik négy testvérével együtt. A szüleit 6 évesen látta utoljára. „Amikor idejöttem Erzsi néni felkarolt, azóta ő a pótanyukám. Mindent megbeszélek vele. Nem akarom, hogy örökbe fogadjanak, mert a testvéreimmel szeretnék együtt lenni, amíg ki nem kerülök az intézetből" – mondta Arnold. A szemüveges cuki énekest egy perc alatt a szívünkbe zártuk, amikor Zorán „Kell ott fenn egy ország" című dalát elénekelte. A kisfiú Szandi osztályába került. Az énekesnő helyében mi is harcoltunk volna azért, hogy a szárnyaink alá vehessük a legkeményebb szíveket is megolvasztó kisfiút.

Hajdu Luca Forrás: TV2

Az idei évad legfiatalabb és legviccesebb versenyzője a 9 éves Hajdu Luca. A kislány, amint betoppant a színpadra, megnevetette a zsűrit. „Van egy plüssbrokkolim és van egy nagy és egy pici répám, ezekkel szoktam aludni" – mondta Luca, Hajós András pedig egyből lecsapott a témára. „Ezt ismerem, mert én is kis répával szoktam aludni" – humorizált a zsűritag. Luca produkciójával meggyőzte a zsűrit, hogy van helye Az ének iskolájában és természetesen Hajós András osztályába került, így legalább együtt vicceskedhet majd tanár és tanuló.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.