Szekeres Nórinak tovább bővült a családja

Forrás: MOM Park/ Németh Dániel Kriszta -
bárány húsvét Szekeres Nóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szekeres Nóriék már lázasan készülnek a húsvétra, ami az idén különlegesebb lesz, mint eddig. A család szakít a hagyománnyal: pihe-puha nyuszi helyett egy másik állattal ünnepelnek.

Nóriék tovább bővítették a családot: egy bárányt fogadtak örökbe.

Forrás: MOM Park/ Németh Dániel Kriszta

"Idén különösen várjuk a húsvétot, hiszen most már a legkisebb gyerek, Alexander is részt vehet a közös ünneplésben, és a nagyok segítségével a meglepetés-kereső játékokban. Az ünnep reggelén nálunk minden a gyerekekről szól: megérkezik a nyuszi, és apró meglepetéseket rejt el a kertben. Mondanom sem kell, mennyire élvezzük még mindig mindannyian a kincskeresést. Volt egy év, amikor a nyuszi olyan ügyesen eldugta a kis apróságokat, hogy egy őszi labdázás alkalmával bukkant elő egy bokor alól az utolsó csokitojás. Az is előfordult, hogy a nyuszi nem figyelt eléggé, és olyan ajándékot hozott, amit Noa már korábban a születésnapjára is megkapott" – mesélte nevetve a furcsán ruhát vásároló Nóri.

"Húsvétkor a hagyományokat is felelevenítjük, Milán mindig meglocsolja a családtagokat. Mindannyian nyakig festékesek vagyunk, mire elkészülnek a tojások, és az asztali díszt is közösen állítjuk össze. Most jelképesen még egy taggal bővítettük a családot, ugyanis örökbe fogadtuk a skanzen egyik kis bárányát."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.