Könnyű olyan európai nagyvárost találni, ahol olcsóbban lehet használni a közbringákat, mint nálunk. Amíg a Bubi éves díja 18 900 forint, addig például Párizsban 9000 forintba kerül egy éves bérlet. 

Brüsszelben, Barcelonában, Párizsban és Berlinben is olcsóbban lehet használni a közbringákat, mint Budapesten, ahol jelenleg a Bubi - Budapest bicikli - tesztüzeme zajlik – írja a Bors. Nálunk a biciklihasználat éves díja 18 900 forint lesz, ha pedig nem akarunk éves bérletet váltani, még többe kerül. Félóránként ötszáz forint az ára, igaz, az első 30 perc ingyenes, de utána még többe kerül. Három óra után ezer, hat óra után ezer­ötszáz, kilenc óra után kétezer forintba kerül minden megkezdett harminc perc.

Fotó: Vincze Barbara - Origo

A cél az, hogy egyszerre mindenki csak rövid ideig használja a bicajokat. Napos, háromnapos és heti bérleteket lehet majd venni, ehhez 25 ezer forintos kaució szükséges, a díjat ebből vonják majd le, ha leadták a biciklit.

Ha a rendszer április végén valóban beindul, 76 állomáson a nap huszonnégy órájában bérelhetünk majd biciklit. A projekt összesen 1,06 milliárd forintból valósul meg, ebből 900 milliót áll az Unió.

Ami a világ nagyvárosait illeti, a Bors gyűjtése szerint az európai metropoliszok közül csak Londonban drágább a bérlés éves szinten (32 ezer forint). Barcelonában 14500, Berlinben 11 ezer, Brüsszelben 9600, Párizsban pedig 9000 forint a bérlés.