Gyurcsík Tibi ismét az X-Faktor döntőjében

Forrás: RTLKLUB -
X-Faktor szlovák tehetségkutató döntő Gyurcsík Tibor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tibi ezúttal a cseh-szlovák tehetségkutatóban bizonyított és akárcsak itthon, ott is sikerült bejutnia a legjobbak közé. A kérdés már csak az, ott meddig menetel előre az énekes? 

Ahogy a Life.hu is megírta, az egykori X-Faktor döntőse jelenleg külföldön próbál szerencsét, és a szlovákiai tehetségkutatóban már a mentorok házáig jutott. Most pedig kiderült: a Bors információi szerint a döntőben van.

Forrás: RTLKLUB

„Be kell valljam, hogy babszem méretű volt a gyomrom, amikor Celeste (híres cseh énekesnő) elmondta, visz magával az élő show-ba" – lelkendezett Gyurcsík Tibi.

„Az álmom vált valóra! Irtózatosan szerencsésnek érzem magam amiatt, hogy másodszor is megmérettethetem magam egy ilyen grandiózus műsorban. Sokat tanultam a magyar X-Faktorban, például, hogy mi az a stílus, ami igazán én vagyok, és okosabban választottam versenydalt is. Ennek is komoly szerepe van abban, hogy a cseh-szlovák X-Faktorban bekerültem a döntősök közé. Most azon leszek, hogy bebizonyítsam, nem döntöttek rosszul azok, akik bizalmat szavaztak nekem" – mesélte lelkesen az énekes.

Na, ez nem jött össze Berkinekhttp://www.life.hu/bulvar/20140429-berki-krisztiant-a-tv2-edes-eletenek-szereplojet-vizi-rendorok-zavartak-ki-a-ferto-tobol.htmlAz osztrák határ környékén csaptak le a vízi rendőrök Berkire és kizavarták az erősen hullámzó Fertő tóból.TV + BulvárOrigoNem cseréli le a barátnőjét Rippel Ferenchttp://www.life.hu/bulvar/20140428-rippel-ferenc-artista-ismet-a-miss-international-hungary-szepsegversenyen-zsurizik.htmlAz idei Miss International Hungary szépségversenyen nem választ magának új barátnőt Rippel Ferenc, aki a tavalyi versenyen ismerkedett meg kedvesével, a nála 24 évvel fiatalabb Sárával.TV + BulvárOrigoKirály Viktor: „Jó nagy gyíkom van”http://www.life.hu/bulvar/20140428-kiraly-viktor-enekes-egy-hatalmas-gyikkal-enekelt.htmlEgy hatalmas gyíkkal pózolt Király Viktor. Az énekes az állatot a vállára csapta és úgy énekelt neki.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.