Négy év helyett csak 1 év börtönt kapott az énekes, amelyből körülbelül 4 hónapot kell majd a rács mögött töltenie.

131 hosszú napnyi börtön vár Chris Brownra. Az énekest a Los Angeles-i bíróság ítélte el, miután beismerte, hogy megszegte a bíróság által megszabott próbaidőt, amit még exbarátnője, Rihanna megveréséért kapott.

Forrás: AFP

A 24 éves énekes ugyanis bevallotta, valóban összetűzésbe került és verekedett egy férfival Washington D. C.-ben. Eredetileg 365 napot kapott, ám a bíró a 24 éves énekes rehabilitációját és korábbi börtönbüntetését is figyelembe vette, ezért 234-et letöltöttnek ismert el. És hogy miért csak ennyit? Chris korábbi pszichológiai vizsgálata szerint bipoláris zavarban szenved, ezért 4 év helyett csak 1 évet kapott, ezen kívül pedig rendszeresen kell terápiára járnia, illetve heti három kötelező drogteszt is várni fog rá.