Politikai vihart kavart az Egyesült Államokban Carl Rove, a két választást megnyerő ifjabbik Bush elnök kampánystratégája azzal, hogy választ követelt arra, miért viselt Hillary Clinton 2012 és 2013 fordulóján olyan szemüveget, amilyet azok szoktak, akik agysérülést szenvedtek - írja az MTI.

 

"Harminc nap kórházban? Aztán amikor ismét feltűnik, olyan szemüveget visel, amely csak a traumatikus agysérülést elszenvedőknek való. Tudnunk kell, hogy mi van ezzel" - idézte hétfői internetes kiadásában Rove egy nemrégiben megtartott beszédét a New York Post.

Forrás: AFP/Jewel Samad

Hillary Clinton 2012 decemberében a nyilvánosságra került információk szerint vírusos gyomorfertőzést kapott, majd kórházi ápolásra szorult, miután elesett és agyrázkódást szenvedett. Ezután a jobb füle mögött vérrögöt találtak, vérhígító szerekkel kezelték. 

Az amerikai sajtóban megjelent összegzések szerint a volt first lady egyhuzamban nem töltött 30 napot kórházban, de gyakran befeküdt kezelésekre. Az orvosai akkor úgy nyilatkoztak: biztosak benne, hogy teljesen fel fog épülni, ám Carl Rove azóta is lovagol a betegségén.