Hajós András TV2 döntő Az ének iskolája elődöntő Szulák Andi Szandi Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Finisbe ért a gyermek tehetséggondozó. Vasárnap az elődöntőben kiderült, ki az a nyolc énekespalánta, aki jövő héten megküzdhet a fődíjért. A Life.hu kedvence köztük van, elégedettek vagyunk.

Nagy volt a feszültség Az ének iskolája vasárnapi elődöntőjében. Érezhetően megnőtt a tét, és ez a gyerekek produkcióira is hatással volt.

Karczagi Józsikának szerencsét hozott a villamos, amit mindig magával vitt a színpadra, mert a döntőig szállította a kisfiút. Szulák Andrea diákja az elődöntőben mindenkit elvarázsolt, Bangó Margit oda volt érte. Kenedi Veronikát Hajós András dietetikushoz vitte, mert a lány betegesen fogyókúrázik és tanára féltette, hogy nem lesz ereje a tanuláshoz. Jóllakottan nehezebben ment a próba, az előadás azonban meghozta a várva várt eredményt. Vera remek előadóvá érett a két hónap alatt, amit Az ének iskolájában töltött.

Berki Artúr nem titkoltan az egyik kedvenc diákunk, ha rajtunk múlna, már régen neki adtuk volna a fődíjat. Hajós András diákja - bár betegséggel küzdött az elmúlt héten - Bruno Mars dalát lenyűgözően adta elő. Méltán a legjobb 8 között a helye! Joggal követhette őt a döntőbe Tóth Kiara, aki egy Whitney Houston dallal lépett a színpadra. Szandi diákjának sikerült elvarázsolnia minket. Pontos hangok, tökéletes előadás. A kislány előtt szép jövő áll, ha folytatja az éneklést és valóra váltja az álmait.

A személyes kedvencünk, Mata Ricsi produkcióját már alig vártuk és nagyon izgultunk, hogy bekerüljön a legjobbak közé. A 13. életévét betöltő szülinapos fiú Máté Péter „Ez itt az én hazám" című dalával ismét a szívünk mélyéig hatolt, nem is kell ezt tovább ragozni. Az első három között a helye! Sztojka Vanessza arra gyúrt a héten, hogy sikerüljön tökéletesen teljesíteni. A kislánynak ez nem jelentett problémát, mert az egyik legjobb nebuló a csapatban, akinek az élete az éneklés. Szulák Andrea diákjára nagyon büszke volt, és Vanessza meglepte tanárát egy apró koreográfiával is.

Radics Jani, aki véleményünk szerint egy az egyben Oláh Gergő utódja lehet, a döntőt megelőzően egy Caramel dalt választott. Király Viktor diákja megmutatta, hogy jó irányban van és senki nem állíthatja meg a saját maga által kijelölt zenei úton. Janinak a döntő előtt sikerült teljesen kinyílnia és kérdés sincs, hogy elérte, amiért jött. Varga Vivienben nem csalódtunk, ismét magasra tette a lécet Varga Miklós tehetséges kislánya. Király Viktor diákját egy ellenőrzővel lepte meg, amiben csupa dicséretet írt a lánynak. Vivi meg is érdemelte, mert produkciója hozta a tőle elvárt minőséget, ezzel pedig bejutott a legjobbak közé.

Ők lettek tehát azok a diákok, akik jövő héten a döntőben egy híres énekessel duettet énekelhetnek.

Sztárok gyermekeivel erősít Az ének iskolájahttp://www.life.hu/bulvar/20140411-a-tv2-az-enek-iskolaja-gyermek-tehetseggondozo-musoraban-ismert-zeneszek-csemetei-is-feltunnek.htmlA TV2 gyermek-tehetséggondozó műsorában ismert zenészek csemetéi is feltűnnek. A Váradi Roma Café egykori zongoristája, Berki Artúr fia és Varga Miklós énekes lánya levette a zsűrit a lábáról.TV + Bulvár--Megtelt Az ének iskolájahttp://www.life.hu/bulvar/20140420-mindent-megtettek-a-lelemenyes-nebulok-hogy-bejussanak-a-tv2-n-futo-az-enek-iskolajaba.htmlRózsaszín csipkebugyi Hajósnak, szívmelengető testvéri szeretet és Friderikusz karikatúrák - mindent bedobtak a leleményes nebulók, hogy bejussanak Az ének iskolájába.TV + Bulvár--Érzelem-hullámvasút Az ének iskolájábanhttp://www.life.hu/bulvar/20140411-megvan-az-elso-nyolc-tanulo-a-tv2-az-enek-iskolaja-tenetseggondozo-musorban.htmlEgyik percben sírtunk, a másik percben nevettünk a cuki kis nebulókon, akiket ebben az évben is több száz tehetséges gyermek közül választott ki a zsűri.TV + Bulvár--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.